Vesztegetés az Agrárminisztériumban: vádat emeltek a volt helyettes államtitkár ellen

agrarszektor.hu2021. június 30. 12:15

Kétrendbeli vesztegetés elfogadása (egy esetben társtettesként megvalósított) és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt emelt vádat a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség az Agrárminisztérium volt helyettes államtitkára ellen. Nagy Jánost 2020 december elején mentették fel tisztsége alól.

A vádirat lényege szerint mezőgazdasági tevékenységet folytató cégcsoportot képviselő vállalkozó és egy helyettes államtitkár abban állapodott meg tavaly nyáron, hogy a hivatalos személy segítséget nyújt a vállalkozónak. Ennek keretében a helyettes államtitkár vállalta, hogy a kapcsolatai felhasználásával segíti a vállalkozást a földterületek megszerzésében és tervezett pályázat elnyerésében. Az ügyről az Agrárszektor is beszámolt.

Ezért cserébe 5%-nyi tulajdonrészt kapott az újonnan létrehozott cégből, ahogy kérte. Ezen túlmenően a helyettes államtitkár abban állapodott meg egy közvetlen irányítása alá tartozó osztályvezetővel, hogy egy gazdasági társaság bevonásával, tanulmány elkészítésére irányuló pályázat kiírása révén jogtalan előnyre tesznek szert - írta meg a 24.hu.

A megállapodás alapján valódi verseny nélkül, a helyettes államtitkár által előre meghatározott nyertes cég helyett az osztályvezető készítette volna el a tanulmányt, amelyet később jóvá is hagyott volna. A megbeszéltek szerint a vállalkozónak kifizetendő 10 millió forintos összeget hármuk között osztották volna fel. A szerződéskötésre végül a keretösszeg hiányára való hivatkozással nem került sor, a kiírt pályázatot visszavonták.

A volt helyettes államtitkár tavaly december óta bűnügyi felügyelet alatt állt. Ezt a bíróság megszüntette, de az ügyészség fellebbezett a végzés ellen. A volt osztályvezető és a két vállalkozó szabadlábon védekeznek. Az Agrárminisztérium 2020. december 15-én új helyettes államtitkárt nevezett ki Gyüre Anita személyében.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
botrány, vádemelés, vesztegetés, bűncselekmény, helyettes-államtitkár, felmentés, agrárminisztérium, őrizetbe-vétel, őrizetbe vétel,