Ütős tippek nemcsak kezdőknek: ezeket a trükköket megéri bevetni minden kertben

agrarszektor.hu2021. július 3. 06:00

Kétségtelen, hogy aki szép kerttel rendelkezik, az bizony szerencsésnek mondható, ám mint mindent, még egy pusztán szép kert állapotát és látványát is lehet fokozni. Az talán nem újdonság senkinek sem, mennyire fontos az, hogy a környezetünket és velük együtt az állatokat is óvjuk, és erre a kertünkben is törekedjünk. Szerencsére nagyon egyszerűen, mindössze néhány trükk és praktika bevetésével tehet azért bárki, hogy hasznos állatokat csalogasson a kertjébe, ráadásul mindezt nem csak az élőlények, de a növények is meghálálják majd.

A vadon élő állatok élőhelye is drasztikusan csökken évről évre, éppen ezért, nagy szükség van arra, hogy ahol csak lehet, segítsünk a rászoruló élőlényeken. Azzal pedig magunknak, az élővilágnak és a természetnek is jót teszünk, ha a veteményesünket állatbaráttá tesszük. Az alábbi módszerek betartásával pedig könnyedén az állatok menedékévé alakíthatjuk a kertünket, és még csak nagy erőfeszítéseket sem kell tennünk érte - írja az Natural History Museum.

Nevezzen a 2021-es Portfolio Agrárdíjakra!

Idén év végén decemberben is kiosztja a Portfolio Csoport a Portfolio Agrárdíjakat az Agrárszektor 2021 Konferencián. Ebben az évben nyolc kategóriában díjazzuk a hazai agrárgazdaság legjobbjait és a legkiemelkedőbb agrárgazdasági teljesítményeket.

A Portfolio az érdeklődéseket az agrarszektordijak@portfolio.hu e-mail címen fogadja 2021. június 30-ig.

1. Ültessünk pillangóbarát növényeket

A kifejlett pillangók és lepkék szinte minden virág nektárjával táplálkoznak - csakúgy, mint a többi beporzó -, a hernyóik azonban ennél már sokkal válogatósabbak. Ha az év különböző szakaszaiban másféle virágfajtákat ültetünk el, akkor nagyban hozzájárulhatunk ahhoz, hogy különféle pillangók és más hasznos rovarok leljenek otthonukra a kertünkben. A kökény és más gyümölcsfák, mint például az alma és a szilva nagyszerű választások lehetnek, ha elég nagy terület áll rendelkezésünkre. De akár a színekkel és a formákkal is játszhatunk, hiszen a lapos, csöves, hosszúkás és bármilyen más formájú virágok vonzzák a beporzókat és számos más rovart is.

2. Etessük a madarakat

Készíthetünk, de akár vásárolhatunk is madáretetőket, melyek nemcsak jól mutatnak, hanem igen hasznosak is a kertünkben vagy az udvarunkban. Ez a lehető legegyszerűbb és legpraktikusabb a madarak számára, hiszen élelmet és menedéket is tudunk biztosítani nekik. Itt a tökéletes alkalom, hogy az egyébként szemetesbe kerülő műanyag palackból valami igazán hasznosat készítsünk. Ne feledkezzünk meg a rendszeres tisztításról sem, hiszen a higiénia és a tisztaság minden élőlény számára fontos!

3. Hozzuk ki a legtöbbet a komposztból

Azt már számos alkalommal említettük, hogy a komposztálás a lehető legjobb dolog, ami a konyhai és kerti hulladékokkal - na meg persze a növényekkel - történhet. Ezzel tudjuk csökkenteni a szemetesbe kerülő hulladékok mennyiségét, illetve természetes, jó minőségű szerves anyag lesz a növényeinknek. Sőt, akár mini menedékként is szolgálhat, hiszen a gerinctelen, hasznos állatok számára ideális búvóhely. A giliszták pedig nagy hasznára válnak a kupacunknak, valamint a későbbiekben javítják a talajelvezetést és fontos tápanyagokat juttatnak a felszínre.

4. Segítsünk az éjszakai "baglyoknak"

Rengeteg vadon élő állat lébecolhat esténként a kertben, még akkor is, ha nem is gondolnánk. Az olyan növények, mint például a lonc és a ligetszépe, sötétedés után elárasztják a kertet az illatukkal, amik odacsalogatják a beporzókat. De akár a denevéreknek is segíthetünk, hiszen a rovarok nagyszerű táplálékot nyújtanak számukra. Ha pedig csökkentjük vagy eltávolítjuk a mesterséges megvilágítást a veteményesből vagy a közeléből, még többet tehetünk értük. A sündisznók is többnyire éjszakai látogatók, akik hozzájárulhatnak a kerti ökoszisztéma kiegyensúlyozottságához. Létrehozhatunk sündisznólyukakat is a számukra, de még kisebb házikókat is készíthetünk, amiben fészkelhetnek vagy a téli álmukat is átvészelhetik.

5. Kerti tó, amiért nem csak az állatok hálásak

Egy kis tó mindamellett, hogy remekül mutat az udvarunkban, bizony az állatokat is boldoggá teheti. Szitakötőket, békákat, rovarokat, madarakat is vonzhatnak, és, hogy rögtön vissza is csatoljunk, a bevonzott rovarokból esténként a denevérek keblükre lakomázhatnak. A tavaknak nem kell nagyoknak lenniük, ha pedig valóban állítunk egyet, győződjünk meg arról, hogy lehetőleg lejtős oldalúak legyek. Ez azért nagyon fontos, mert így, ha más állatok is beleesnek, akkor ki tudnak mászni onnan. Tó helyett sekély, lejtős oldalú, vízzel töltött edényt is tarthatunk az udvarban, ami a madarak számára lesz ideális, főleg ebben a nyári hőségben, hiszen friss ivóvizet és fürdőt is kínál egyben számukra. Azt tartsuk szem előtt, hogy folyamatosan cseréljük az edényben található vizet, mivel könnyen felmelegszik és bemocskolódik.

6. Készítsünk egy farakást és levélalmot

Hibernálás és rejtőzködést szempontjából is ideális lehet az állatok számára az, ha farakásokat és levélalmokat hagyunk a kertben. Rovarok, békák, madarak, giliszták, pillangók és sok más hasznos élőlény számára lehet nagy segítség. A nagyobb rönkök is tökéletesen működhetnek, ha olyan helyre tesszük, ahol nem süti folyamatosan a nap. De akár még egy részben elásott rönk is nagyszerűen szolgálhat. Ősszel levélszőnyeg borítja a kerteket, a levélkupacok pedig igen vonzóak lehetnek a sündisznók számára, hiszen melegen és szárazon tartja őket. Arra viszont figyeljünk, hogy utána már ne bolygassuk a kupacot, hogy ne zavarjuk a hibernációt. Mindezeken kívül, ha a levelek bomlani kezdenek, fontos tápanyagokat biztosítanak a talaj számára. Sőt, még talajtakaróként is tökéletesek, nyáron az aszály, télen pedig a fagy ellen véd.

7. Hagyjuk, hogy a dolgok kissé "vadul" nőhessenek

Sokszor az élőlényeknek semmi másra sincsen szükségük, csak egy kis megnövekedett fűre - persze, ez nem azt jelenti, hogy el kell lepnie a gaznak az udvart. A rövid fű viszont a madaraknak és más állatoknak nyújthat segítséget abban, hogy könnyebben táplálékforráshoz jussanak, de más élőlények számára is előnyösek a meghosszabbodott fűfoltok. A legegyszerűbb, ha egy-egy kisebb területet szabadon hagyunk, ahol növekedhet a fű, amiért aztán számos hasznos állat hálás lesz. Ezeken a részeken például pitypangot, csalánt is tarthatunk, így még jobb árnyékot és menedéket biztosíthatunk a kisebb élőlényeknek, és kiváló táplálékforrások lesznek.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
fa, méhek, madár, állatvédelem, természetvédelem, állatok, ültetés, kert, kertészkedés, rovarok, , locsolás, giliszta, béka, élővilág, levél, beporzó, komposztálás, itató, élőlény, kerti-tó, ökológia, állatvilág, pillangó, növények, virágok,