Félmilliárdos természetvédelmi fejlesztés indul a Mura-mentén

agrarszektor.hu2021. július 4. 14:00

Mintegy 470 millió forint európai uniós támogatásból valósít meg élőhelyfejlesztést a Mura-mentén a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság. A projekt segítségével egy gazdálkodási centrumot alakítanak ki, valamint 250 hektáron javítják a környezet állapotát. Heteken belül kihirdethetik az ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátumot, amelyben ez a térség is jelentős szerepet tölt be - jelentette ki Rácz András a Letenye külterületén megvalósuló beruházás nyitórendezvényén.

Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára beszédében hangsúlyozta: az idei év 30 beruházás átadásával mintegy 8,7 milliárd forint összértékben a projektmegvalósítás éve a nemzeti parkok számára. Az elmúlt időszak viszont a projektmegvalósítások évtizede volt, hiszen az igazgatóságok 10 év alatt 186 projekt segítségével, 78 milliárd forint felhasználásával összességében 320 ezer hektáron javították a természeti környezet állapotát.

Nevezzen a 2021-es Portfolio Agrárdíjakra!

Idén év végén decemberben is kiosztja a Portfolio Csoport a Portfolio Agrárdíjakat az Agrárszektor 2021 Konferencián. Ebben az évben nyolc kategóriában díjazzuk a hazai agrárgazdaság legjobbjait és a legkiemelkedőbb agrárgazdasági teljesítményeket.

A Portfolio az érdeklődéseket az agrarszektordijak@portfolio.hu e-mail címen fogadja 2021. június 30-ig.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarország területének egyharmada maradt fenn természetközeli állapotban, ami ritka aránynak és egyedülálló kincsnek számít, ezen értékek védelme azonban állandó beavatkozásokat igényel. Ilyen a Mura-mente élőhelyfejlesztését célzó projekt is. Rácz András hozzátette, hogy a természeti környezet állapota rövid távon az ország versenyképességét határozza meg, hosszú távon viszont a fennmaradás záloga.

A Mura-menti Tájvédelmi Körzetben és Natura 2000 területen megvalósuló beruházás segíti az ártéri erdőterületek élőhely-rehabilitációját, a legeltetésre szánt gyepek helyreállítását és megteremti az állattartás feltételeit - mondta el a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója. Puskás Zoltán kiemelte, hogy a területen istállórendszert, etetőteret és mobilkarámokat alakítanak ki a jövőben itt legelő szürke marha-gulya számára. Emellett fogadóteret, irodákat létesítenek, és a terület mellett egy 3,5 kilométer hosszú tanösvény mutatja majd be a látogatóknak a hagyományos gazdálkodást és a térség természeti értékeit.

Az igazgató beszélt arról is, hogy a projekt segíti a terület természetközeli állapotának megóvását és visszaállítását, hiszen a gyepkezelés és a legeltetéses állattartás mellett a beerdősült részeken a tájidegen fajokat őshonos egyedekre cserélik. Puskás Zoltán hozzátette, a most zajló fejlesztés összhangban van a bioszféra rezervátum célkitűzéseivel. Utalva arra, hogy hamarosan ötoldalúvá válik a Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátum, Puskás Zoltán hangsúlyozta, hogy ezzel a döntéssel a jelenlegi 6 ezerről 100 ezer hektárra bővül a terület, és a világ első, 5 országot érintő határon átnyúló bioszféra-rezervátuma jön létre.

A Murafölde településein élők helyben maradását, a térség megerősítését célozza a Mura Nemzeti Program, amelybe jól illeszkedik a Letenye mellett megvalósuló fejlesztés - jelentette ki Cseresnyés Péter. A Mura Programért felelős miniszteri biztos hozzátette: a természeti értékeknek ugyanis nagy szerepe van az aktív turizmus erősítésében. Az elmúlt időszakban megnövekedett a térségbe látogató turisták száma, a gazdálkodási központ és a mellette létesülő új tanösvény pedig lehetőséget ad arra, hogy új élményekkel gazdagodjanak és ismereteket szerezzenek a Mura-mentét felfedező vendégek. Bene Csaba, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke beszédében a múltbéli értékek megőrzésének fontosságát hangsúlyozta, amelyben a gazdálkodási centrum fontos szerepet tölt majd be. Hozzátette, hogy a szemléletformálásnak a turisztikában is kiemelt jelentősége van, a területen létesülő tanösvény ebben nyújt majd segítséget.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
támogatás, duna, turizmus, dráva, természetvédelem, mura, élőhely, uniós-támogatás, bioszféra, tanösvény, balaton-felvidéki-nemzeti-park,