Durván felpörgött a magyar baromfiexport: özönlik a hazai szárnyas külföldre

MTI2021. július 15. 13:30

Nőtt a belföldi csirkefeldolgozás az idén, de közben a csirkehús termelői ára is emelkedett - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet csütörtökön közzétett piaci jelentéséből. Adataik szerint 2021 első 5 hónapjában élősúlyban mérve csaknem 290 ezer tonna baromfit vágtak le belföldön, 4 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. A csirke ebből 194 tonnával részesedett, ami 2 százalékos emelkedés éves összevetésben.

Magyarországon az egész csirke 3 százalékkal drágult az első fél évben, az EU-átlag ennél kétszer nagyobb. A csirkemell feldolgozói ára 5 százalékkal, a csirkecombé 4 százalékkal nőtt - tették hozzá. Az összefoglaló az Európai Bizottság és a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján kiemelte, hogy az uniós baromfihús-kivitel 2021 első négy hónapjában 9,8 százalékkal 487,7 ezer tonnára csökkent, miközben Magyarországé 17 százalékkal 82,9 ezer tonnára nőtt. 

Az uniós exportot a behozatal sem ellensúlyozta, a közösségi import 19 százalékkal esett vissza az év első harmadában. Magyarországra 23 százalékkal kevesebb, vagyis 21,4 ezer tonna baromfihús érkezett - tették hozzá. Az Agrárközgazdasági Intézet becslése szerint 2030-ig uniós szinten lassan, de egyenletesen nőhet a baromfihús-fogyasztás. A piac bővülésével együtt mind a kivitel, mind a behozatal emelkedhet - írták.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
import, piac, export, európai-bizottság, jelentés, egészséges, fogyasztas, csirke, növekedés, baromfihús, bővülés, magyarország, csökkenés, kivitel, feldolgozás, csirkehús, feldolgozott-élelmiszer, feldolgozott-termék, behozatal, összefogás, agrárközgazdasági-intézet,