Íme, a legfrissebb adatok: így változott a magyarok sörfogyasztása a pandémia után

agrarszektor.hu2021. július 20. 11:00

Bár a vendéglátóipar újranyitása és a foci-Eb közvetett hatása nem nyomta meg markánsan a söreladásokat, az első fél éves, 3,108 millió hektoliter összforgalom így is már a pandémia előtti, 2019-es időarányos forgalom 96 százaléka. A söriparra is nagy csapást mért a Covid-válság, azért tekintette bázisidőszaknak 2020 helyett 2019 első felét, hogy a járványhatásoktól mentesen adhasson objektívebb képet.

A vizsgált időszakban a kivitel elérte a 300 ezer hektolitert, ami a 2019-es érték 138 százaléka. Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója a Világgazdaságnak elárulta, hogy a kiemelkedő exporteredmény ellenére az összforgalom csak 3,108 millió hektoliter volt idén januártól júniusig, ami a két évvel ezelőtti bázisidőszak értékesítés 96 százalékának felelt meg.

Sokan számítottak arra, hogy a szállodákat, éttermeket, kávéházakat tömörítő HoReCa-szegmens statisztikáiban már markánsan visszaköszön a vendéglátóipar újraindulása és akár a labdarúgó Európa-bajnokság által generált többletfogyasztás is. A jellemzően HoReCa-szektorban forgalmazott visszaváltható üveges sörök értékesítése 391 ezer hektoliter volt, ami a 2019-es forgalom mintegy 60 százalékát tette ki, míg a csak ebben a csatornában forgalmazott hordós sör 108 ezer hektoliteres eladása mindössze a 40 százalékát adta a két évvel ezelőtti január-júniusi forgalomnak. Ha viszont figyelembe vesszük ezen kiszerelések júniusi forgalmát, akkor kedvezőbb képet kapunk, hiszen már mindkettő elérte a 2019. évi érték 83 százalékát a maga 113, valamint 63 ezer hektoliteres mennyiségével.

Abból, hogy ez az értékesített mennyiség 17 százalékkal elmaradt a 2019. júniusitól, jól látható, hogy a vendéglátás még nem üzemel a pandémia előtti szintjén. Emiatt a meleg júniusi időjárás és a foci-Eb fogyasztásnövelő hatását nem tudtuk kimutatni  

- vélekedett a sörszövetség igazgatója. 

Egyúttal a vendéglátóipar újraindításakor hirtelen megnövekedett igényekre a söripar felkészült, és folyamatosan tudott szállítani az előre kialakított készleteiből. Eközben a gyári szakemberek elvégezték a korábban leállított csapolóberendezések üzemszerű működésének előkészítését, és azóta is az igényeknek megfelelően végzik a karbantartásukat és tisztításukat. A sörgyárak az év elején számtalan új termékkel jelentek meg, amelyek megismertetéséhez biztosították a vendéglátóhelyi fogyasztás új kellékeit és a termékek ismertetőit. A jól ismert és kedvelt sörök esetében pedig biztosították az időközben elavult vagy megsérült márkaazonos eszközök cseréjét is.

Kiderült az is, hogy a minőségi italokat sokan részesítik előnyben, hiszen a nehezített pályán mozogva is folytatódott a térnyerésük: a júniusi fogyasztási adatok is hűen tükrözik, hogy a prémium és a szuperprémium kategória továbbra is növekszik. Ezek együttes forgalma 2019-hez képest 20 százalékkal nőtt, míg a középkategóriás sörök értékesítése nem változott, a gazdaságos kiszerelés eladása pedig 10 százalékkal esett. Kántor Sándor szerint a fogyasztók egyre inkább az értéket keresik a sörben is, ennek köszönhetően az öt legnagyobb gyártó forgalmában júliusban a szuperprémium és prémium kategória együttesen elérte a 29 százalékos részarányt, ami az év elején bevezetett számtalan új termék kedvező fogadtatásának és a jól ismert minőségi márkák sikeres megújításának tudható be.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
európa, növekedés, csökkenés, sör, söripar, sörfogyasztás, áruházlánc, sörgyártás, sörszövetség, fogyasztásösztönzés, probléma, vásárlási-szokás, bajnokság, szektor, ágazat, igazgató, prémium-termék, horeca, koronavírus-járvány, fogyasztói-szokások, pandémia,