Madarak ezrei lehetnek veszélyben: ezt tedd, ha a fészekből kiesett fiókát találsz

agrarszektor.hu2021. július 24. 09:30

Ha fészekből kiesett fiókát találunk, akkor ne legyünk restek cselekedni! A szakemberek azt tapasztalják, hogy sokan nem merik megfogni a fiókát, mert attól tartanak, hogy a szülő nem fogja elfogadni utána, illetve otthagyják inkább a csupasz kis fiókát a tűző napon azzal a feltételezéssel, hogy majd jön a szülő, és felviszi a fészekbe - ez azonban nem így van.

A Székesfehérvár-Sukorói Vadmadárkórház arra hívja fel a figyelmet, hogy a madárszülőket nem zavarja, ha ember ért a fiókájukhoz, hiszen nem tudják a hónuk alá kapni és visszavinni a fészekbe a fiókát. Megemlítették azt is, hogy ha még fészekbe való, onnan kipottyant fiókát találtunk, akkor azt meg kell fogni, és nem szabad ott hagyni a tűző napon. A szakemberek azt is kihangsúlyozták, hogy ha megvan a fészek, akkor bizony a fiókát vissza kell tenni oda, és figyelni azt, hogy a szülők mennek-e etetni őt.

Felmerülhet a kérdés, hogy mi van akkor, ha nincs meg a fészek: ebben az esetben azonnal gondoskodni kell róla,  mentőhelyre vinni, addig pedig meg kell próbálni etetni is. A szakértők szerint fiókánál nem szabad várni fél-egy napot a megoldással, mert nem lehet tudni, hogy mikor esett ki és mikor kapott utoljára enni. A "babák" nem bítják sokáig élelem nélkük, ezért nagyon gyorsan legyengülnek és elpusztulnak.  A vadmadárkórház munkatársai felhívták a figyelmet arra is, hogy azonnal cselekedni kell, és persze nem szégyen kérdezni, ezért fontos, ha valaki nem tud valamit, kérdezzen, a hozzáértők segíteni fognak. 

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
segítség, fészek, madár, állatvédelem, természet, bejelentés, szakértő, pusztulás, táplálék, figyelemfelhívás, odafigyelés, madárvédelem, madárbarát, etetés-itatás, gondoskodás, etetés, segítségnyújtás, madárfigyelés, fészekelhagyás,