Aggasztó dolog derült ki az élelmiszerekről: komoly kihívás előtt áll az ágazat

agrarszektor.hu2021. július 26. 08:30

Az Élelmiszervizsgálati Közlemények tudományos szaklap honlapján megjelent kutatásból kiderül, hogy az antibiotikumoknak is ellenálló baktériumok egyre nagyobb kihívást jelentenek nem csak humán- és állatgyógyászatban, hanem az élelmiszer-feldolgozás során is. A Debreceni Egyetem kutatása és a WESSLING Hungary Kft. laboratóriumi vizsgálatai alapján egyértelműen kiderült, hogy az eddigieknél szigorúbb ellenőrzés lenne szükséges.

A kórházhigiénés gyakorlatban növekvő veszélyt jelent az intézetekben alkalmazott antibiotikumokkal szemben ellenálló Staphylococcus törzsek elszaporodása, gyakran életveszélyes fertőzéseket okozva a betegek között - írja a Laboratorium.hu. Az ÉVIK vezető anyaga, Horváth Brigitta és kutatócsoportja tanulmánya a methicillin-rezisztens Staphylococcus aureus (MRSA) élelmiszerekben való megjelenéséről és műszeres analitikai eszközökkel való kimutatásáról szól.

A megújult magyar-angol honlappal jelentkező, mindenki számára teljesen ingyenesen hozzáférhető tudományos szaklap, az Élelmiszervizsgálati Közlemények cikkében az olvasható, hogy az antibiotikum-rezisztens mikroorganizmusok által okozott kórházhigiénés fertőzések száma minden országban növekedést mutat, egyre nagyobb kihívás elé állítva az egészségügyi ellátórendszert. A helyzetet tovább súlyosbítja az a tény, hogy a methicillin antibiotikumra rezisztens Staphylococcus aureus (MRSA) baktériumtörzsek már nem csak a közösségekben és az egészségügyben, hanem az intenzív állattartásban, ezáltal az élelmiszerláncban is megjelentek.

Horváth Brigitta, a Debreceni Egyetem Élelmiszertudományi Intézetének munkatársa, valamint a WESSLING Hungary és a BIOMI Kft. legújabb kísérletükben az élelmiszerekből izolált Staphylococcus törzsek methicillin rezisztenciáját vizsgálták volt klasszikus mikrobiológiai, molekuláris biológiai módszerekkel és MALDI-TOF-MS (a vizsgált molekulák vákuumban mérhető repülési idejének mérésén alapuló tömegspektrometria) technikával. Míg az Európai Unióban eddig végzett vizsgálatok alapján az MRSA előfordulási gyakorisága országonként eltérő volt, Magyarországon a humán fertőzéseknek egyelőre csak kis hányada vezethető vissza élelmiszerekből származó MRSA-törzsekre.

A jelen tanulmány írói a WESSLING Hungary Kft. Mikrobiológiai laboratóriumában 2019-2020-ban 77 db Staphylococcus izolátumot vizsgáltak. Az élelmiszerekből izolált 47 Staphylococcus aureus törzs közül két törzs is methicillin-rezisztensnek bizonyult. A fertőzöttnek talált minták kontaminációja (szennyeződés), illetve fertőződése számos módon jöhetett létre, akár az élelmiszer-feldolgozás technológiai lépései során is. A WESSLING Hungary Kft. laboratóriumában végzett vizsgálatok is igazolják a globálisan növekvő antibiotikum-rezisztencia okozta veszélyeket, ami azt is jelenti, hogy a humán- és állatgyógyászatban használatos antibiotikumokat az eddigieknél szigorúbb ellenőrzés mellett lenne szabad alkalmazni. Mindemellett az egyéb mikrobiológiai és parazitológiai kockázatok miatt javasolt hőkezelés megfelelő megoldás a MRSA jelentette kockázatra.

A sikeres felügyeleti rendszer elengedhetetlen feltétele, hogy egységes, gazdasági szempontból is elfogadható, gyors és megbízható módszer álljon rendelkezésre a mikroorganizmusok faji szintű azonosításában és antibiotikum-rezisztencia meghatározásában, amelynek ígéretes alappillére lehet a fehérjeazonosításon alapuló tömegspektrometria (MALDI-TOF-MS).

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
élelmiszer, élelmiszeripar, antibiotikum, élelmiszerbiztonság, élelmiszergyártás, mikrobiológia, laboratórium, baktérium, probléma, élelmiszer-előállítás, parazita, élelmiszer-feldolgozás, veszélyes, fontosság, mikroorganizmusok, gazdasági-hatás,