Veszélyben a magyar méhállomány: már a szakemberek is tehetetlenek

MTI2021. augusztus 6. 13:31

Közel hatvan százalékkal nőtt Magyarországon a méhcsaládok száma 2000 és 2019 között a Központi Statisztikai Hivatal, az MTVA Sajtóarchívuma és az MTI friss adatközlése szerint. Míg 2000 decemberében 504 ezer méhcsalád volt az országban, 2019 azonos időszakára már 849 ezer méhcsaládot gondoztak a magyar méhészek. Sajnos azóta a hazai méhállomány komolyan lecsökkent az enyhe telek és a hideg, gyakran fagyos tavaszokból kifolyólag.

2019 decemberében mintegy 849 ezer méhcsaládot gondoztak a magyar méhészek, ami azt jelenti, hogy a magyarországi méhállomány közel 60%-kal nőtt 2000 óta. A mélypont 2008-ban volt, amikor alig 421 ezer méhcsalád volt csak az országban. Azonban 2009-től szinte folyamatosan nőtt a méhcsaládok száma az országban, és alig 11 év alatt sikerült megduplázni a hazai méhállományt.

Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke korábban kifejtette, hogy a magyarországi méhállományról az OMME is szokott felméréseket készíteni, amelyek - az eltérő módszertan miatt - magasabb számokat mutatnak, mint a KSH nyilvántartásában. Az OMME adatai szerint Magyarországon az elmúlt 10 évben stabilan 1,2 millió körül alakult a méhcsaládok száma éves átlagban. A magyar méhállomány 2017-ben volt a csúcson 1 253 364 családdal, azóta csökken, 2019-ben 1 206 478 volt.

Méhcsaládok száma Magyarországon 2000 és 2019 között (Forrás: KSH / MTVA Sajtóarchívuma / MTI)

2020 végén 1 163 242 méhcsaládról volt tudomása az OMME-nek és az agrártárcának, amely ez alapján folyósítja a nemzeti méhészeti programon keresztül járó támogatásokat. Bross Péter szerint 2021-ben a betelelt méhállományok jelentős része (nagyjából 30%-a), mintegy 230-250 ezer család elpusztult, számos legyengült családot pedig a méhészek számoltak fel. Ez azt jelenti, hogy 1,2 millió méhcsalád helyett eleve 800 ezerrel kezdődött a tavasz az ágazatban. Bross Péter elmondta, hogy Európa-szerte évek óta folyamatosan tapasztalható az a tendencia, hogy tél végére a méhcsaládok 15-30%-a elpusztul, noha korábban ez például Magyarországon stabilan 5% körül alakult. Az Agrárszektor által tavasszal megkérdezett méhészek 10-20%-os állománycsökkenésről számoltak be. Emellett a varroa atka és a Nosema spóra is komoly pusztítást tud végezni a méhállományban.

A méhek és a beporzók védelmének fontosságáról Nagy István néhány hete Ljubljanában, a Környezetvédelmi Tanács informális ülésén beszélt. Az agrárminiszter szerint fokozni kell az erőfeszítéseket és további intézkedésekre van szükség a házi méhek védelme érdekében. Nagy István jó döntésnek tartja a vad beporzó szervezetek monitorozásának megkezdését, és örömtelinek nevezte, hogy májusban elindult az európai unió kísérleti projektje a vad beporzók monitorozására, melyben a magyar Ökológiai Kutatóközpont is aktívan részt vesz.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
méh, méhek, fertőzés, méhpusztulás, növényvédő-szerek, méhállomány, rovarirtó-szer, méhcsalád, kaptár, méhek-egészsége, méhek-pusztulása, méhészek,