Most érkezett: sertéspestissel fertőzött vaddisznót találtak Fejér megyében

agrarszektor.hu2021. augusztus 10. 17:15

A Fejér megyei Bicske község külterületén talált elhullott vaddisznóból mutatta ki ma, augusztus 10-én az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az esetről az országos főállatorvos tájékoztatta az Európai Bizottságot és értesíti az érintett partnerországokat is. Az új eset a betegség vaddisznók közti természetes terjedésének következménye lehet. A legfontosabb feladat továbbra is a házisertés-állományok megvédése.

A fertőzött vaddisznóhullát Fejér megye egy, korábban már fertőzötté nyilvánított területének Komárom-Esztergom megyéhez közeli szélén találták. A betegség az ASP vaddisznókban való természetes terjedésével kerülhetett át Komárom-Esztergom megyéből - olvasható a Nébih oldalán. A Nemzeti Klasszikus Sertéspestis és Afrikai Sertéspestis Szakértői Csoport augusztusi ülésén vizsgálja, hogy szükség van-e a Fejér megyében korábban megállapított fertőzött és magas kockázatú területek bővítésére.

Fontos, hogy az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes! A jelentőségét az a gazdasági kártétel adja, ami a megbetegedett állományok leöléséből, valamint a kereskedelmi korlátozásokból adódik. Éppen ezért a legfontosabb továbbra is a járvány házi sertésekre történő átterjedésének megakadályozása, amelyhez elengedhetetlen az állattartók részéről a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása. Az afrikai sertéspestis kapcsán Éder Tamás korábban azt nyilatkozta az Agrárszektornak, hogy most mindenki abban reménykedik, hogy az M1-es autópályán nem fog átjutni a fertőzés a déli területekre.

A vírust a kirándulók is továbbterjeszthetik. Éppen ezért fontos, hogy a látogatók ne hagyjanak élelmiszerhulladékot az erdőkben, valamint a cipőket, bakancsokat alaposan tisztítsák, lehetőség szerint mossák le a kirándulást követően. A betegségről, az elrendelt előírásokról, korlátozásokról, valamint az érintett területekről részletes és folyamatosan frissülő információk találhatók a Nébih honlapjának vonatkozó aloldalán.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
sertéspestis, nébih, korlátozás, állategészségügy, asp, vaddisznó, afrikai-sertéspestis, járványvédelem, állategészségügyi-hatóság, előírás, terjedés, fertőzöttség, fertőzött, óvintézkedés, tetem, fertőzött-terület, magas-kockázat, vaddisznóállomány, sertéspestis képek,