Pénz áll a házhoz: milliárdos támogatást kaphatnak a magyar őstermelők

agrarszektor.hu2021. augusztus 12. 09:45

A Vidékfejlesztési Program mezőgazdasági termelők termelési és értékesítési lehetőségeinek fejlesztését segítő pályázati csomagja a kisüzemeket és a termelői piacokat célozza. Nagy István kijelentette, hogy a termelők érdeklődése és fejlesztési kedve töretlen, és továbbra is a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére irányuló pályázati felhívás az egyik legsikeresebb a Vidékfejlesztési program felhívásai közül. A tárcavezető hozzátette, hogy a tavaly októberben megnyílt pályázati lehetőség az adottságaik és ambícióik alapján fejlődőképes kis méretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és gazdasági több lábon állását segíti.

Eddig már 2275 őstermelőnek folyósították a támogatás első részletét, ami több mint 4 millió forint nyertes pályázónként - hangsúlyozta Nagy István. Ez azt jelenti, hogy e kiírás keretében összességében már mintegy 9 milliárd forint segíti a legkisebb termelőként működő gazdálkodókat. Ezt az összeget a pályázók üzemméretük növelése érdekében egyebek között a gazdálkodáshoz szükséges eszközök és gépek beszerzésére, ültetvénytelepítésre vagy akár állatvásárlásra is elkölthetik - írja a Világgazdaság.

Az agrárminiszter kitért arra is, hogy a felhívás keretében 15 ezer eurónak megfelelő forintösszegű, öt évre szóló, egyösszegű átalány jellegű támogatásra nyújthatnak be kérelmet az olyan meghatározott üzemméretű őstermelők, mezőgazdasági termelőnek minősülő egyéni vállalkozók és szociális szövetkezetek, akiknek, amelyeknek életvitelszerű tartózkodási helye, székhelye már a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban is valamely vidéki térségben volt.

Nagy segítség a termelőknek

Sokat számít a termelőknek az, hogy a pályázati pénz elnyeréséhez nincs szükség önerőre. 

A Vidékfejlesztési Program mezőgazdasági termelők termelési és értékesítési lehetőségeinek fejlesztését segítő pályázati csomagjának részét képező kisüzemi pályázati kiírás mellett folyamatosan zajlik a helyi termékértékesítést szolgáló piacok fejlesztésére kiírt pályázati felhívásra beérkezett kérelmek értékelése is  

- mondta a miniszter. 

Az ugyancsak 2020-ban megnyílt felhívás keretében eddig 94 termelői piac megújítására, fejlesztésére, építésére ítélt meg az Agrárminisztérium több mint 7 milliárd forint támogatást. Nagy István felhívta a figyelmet arra, hogy mind a kisüzemi, mind a termelői piacok megújítását célzó pályázati felhívásokra továbbra is beadhatók támogatási kérelmek.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
vidékfejlesztés, pályázat, mezőgazdaság, kérelem, termelői-piac, pénz, vidékfejlesztési-program, nagy-istván, agrárminiszter, gazdák, támogatási-kérelem, benyújtás, termelők, keretösszeg, felhívás, megújítás, támogatás-mezőgazdaság,