Ezt nem fogod elhinni: elképesztő dolog derült ki az emlősökről

agrarszektor.hu2021. augusztus 22. 15:30

Az elmúlt 80 évben a városban élő emlősök nagyobbak és nehezebbek lettek, mint vidéki társaik. A kutatók szerint ez elsősorban a könnyen hozzáférhető nagy mennyiségű táplálék rendelkezésre állásának és a ragadozók hiányának köszönhető, miközben a városi környezet egyre inkább kiterjeszti határait.

A városi emlősök egyre nagyobbak és a súlyuk is egyre tekintélyesebb lett az elmúlt évtizedekben. A Communications Biology tudományos szaklapban publikált tanulmány szerint ez a kutatókat is meglepte. A szakemberek azzal persze tisztában voltak, hogy az éghajlat fontos befolyással bírhat az állatok testméreteinek ingadozásában, mert ezt az évszázados állatmérések is alátámasztják - írja az Origo a szaklap alapján.

Mint kiderült, meleg éghajlaton az állatok általánossággal elmondható, hogy kisebbek, mint az azonos fajok hidegebb környezetben élő populációi - ezt az elvet Begrmann-szabályként említik. A klímaváltozás miatt pedig egyre több városban mérnek melegedő hőmérsékletet, ahol nem szabad figyelmen kívül hagyni a hőszigető hatásokat sem. A hőmérséklet a városban tehát észrevehetően magasabb, mint a környező vidéki térségben a beton, aszfalt és más városi épületek miatt, amelyek elzárják a hőt.

A Floridai Természettudományi Múzeum kutatói az éghajlat és az urbanizáció közötti kölcsönhatást vizsgálták, valamint azt, hogy ezek hogyan befolyásolják az emlősök testméretét. A tudósok közel 140 500 testhossz- és tömegmérést elemeztek több mint 100 észak-amerikai faj esetében. Az adatokat az elmúlt 80 évben gyűjtötték: ezek közé a fajok közé tartoztak a nagyobb emlősök, például a farkasok, prérifarkasok, fehérfarkú szarvasok és más kisebb állatok is, mint a mezei egerek, egerek és cickányok. Ezt a rendkívül hasznos adatállományt a terület természettörténészeinek és a múzeumoknak köszönhetjük, akik széleskörű képet adtak arról, hogy a növekvő városiasodás milyen hatással van az emlősökre.

A szakemberek eredményei alapján valamennyi vizsgált emlős esetében nagyobb lett a fej-test hossza a városi területeken, a hőmérséklettől függetlenül. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a növekvő városiasodás eredményeként a városok új, megbízható élelmiszer-forrásokat biztosítanak az állatoknak - mind például a szemétfosztogató oposszumok és mosómedvék esetében. A tanulmány szerint ahogy a városok egyre nagyobbak lesznek, egyes állatfajok virágozni fognak, míg másoknak egyre nehezebb lesz megbirkózniuk a megváltozott körülményekkel; mindez a "nyertesek és vesztesek" megoszlást eredményezheti az emlősök között.

Azok az állatok, amelyek szeretnek városi környezetben élni, szelektív előnyökkel járhatnak, míg más fajok veszíthetnek a tájak folyamatos széttagoltsága miatt. Ez lényeges annak szempontjából, hogy hogyan gondolkodunk a külvárosi és városi területek, valamint vadvidékek kezeléséről 100 év múlva  

- mutatott rá Robert Guralnick, a Floridai Múzeum biológiai sokféleséggel foglalkozó kurátora.

Jelenleg nem világos, hogy a városi emlősök nagyobb mérete hosszú távon mit jelent. A kutatók szerint a humán élelmiszer-hulladék étrend hatásait is fel kell még mérni.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
környezetvédelem, biodiverzitás, szarvas, állatvédelem, változás, klímaváltozás, állatok, eredmény, hőmérséklet, medve, populáció, város, terület, tudomány, kutatók, emlős, urbanizáció, testméret, klímaválság, szakemberek, városi-erdő, cickány,