Gigaberuházás Szabolcsban: kapacitást bővített a nyírmeggyesi konzervgyártó cég

MTI2021. szeptember 7. 14:45

A magyar gazdaság nem lehetne sikeres a vidék élelmiszeripara nélkül, amelynek termelése az idei első félévben 11 százalékkal növekedett - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárcája közleménye szerint hétfőn Nyírmeggyesen. A Parmen Konzervipari Zrt. nyírmeggyesi beruházásának keretében a vállalat bővítette a gyártócsarnokát, új raktárat épített, illetve technológiafejlesztés is történt. A projekt értéke 560 millió forint, ehhez a kormány 280 millió forint támogatást nyújtott, amiért cserébe 250 munkahely megmaradása vált garantáltá.

A miniszter beszédében rendkívül sikeresnek nevezte a magyar élelmiszeripart, és közölte, annak termelési értéke idén meghaladja a 2000 milliárd forintot, az ágazat pedig több mint 143 ezer ember számára biztosít munkalehetőséget. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a kormány a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek kezelése érdekében támogatta a vállalkozásokat abban, hogy leépítések helyett új beruházásokat hajtsanak végre. Hozzátette, sok beruházásra van szükség ahhoz, hogy az ország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozzon, de ezen a téren is működnek az intézkedések. Idén a második negyedévben 10,8 százalékkal több beruházásra került sor, mint tavaly, a magyar gazdaság beruházási rátája eddig 27,5 százalékos, ami a legjobbak között van az Európai Unióban. 

Arról is beszámolt, hogy a kormány támogatási programjának köszönhetően jelenleg 49 beruházás zajlik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében összesen 27 milliárd forint értékben, amelyekhez az állam 12 milliárd forint támogatást nyújtott. Mint mondta, tízezer munkahelyet sikerült így megőrizni, amelyeknek egy jelentős része veszélybe került volna a vállalatok beruházásai és a kormány támogató politikája híján. A tájékoztatás szerint a Parmen Konzervipari Zrt. kapacitásbővítése nyomán új termékekkel egészül ki a portfólió, s két év alatt mintegy 30 százalékos termelésnövekedésre lesz lehetőség, így 250 munkahely válik "betonbiztossá" hosszú távon. A vállalat bevételeinek 48 százaléka a külpiacokról származik.

 

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
támogatás, beruházás, mezőgazdaság, gazdaság, fejlesztés, magyarország, szijjártó-péter, külgazdasági-és-külügyminisztérium, fejlődés, szabolcs-szatmár-bereg-megye, támogatás-mezőgazdaság, gazdasági-hatás, támogatási-program,