Így hódítaná meg a külföldi piacot Magyarország egyik legnagyobb sertésfeldolgozója

agrarszektor.hu2021. szeptember 9. 12:15

A Kometa Magyarország egyik legnagyobb sertésfeldolgozója, 1994 óta működik Kaposváron. A cég több, mint 800 munkavállalót foglalkoztat, ami csaknem a duplája a nyolc évvel ezelőttinek, ezzel Kaposvár és Somogy megye egyik legnagyobb munkaadója. Az eredetileg olasz családi tulajdonban álló vállalat beruházásainak összértéke az elmúlt 10 évben meghaladta a 8 milliárd forintot, a forgalma az elmúlt 8 évben csaknem megháromszorozódott.

A Kométa árbevétele 2019-ben 46 milliárd forint volt, majdnem felerészt külföldi értékesítésből. A 2020-as éves forgalom megközelítette az 54 milliárd Ft-ot, idén pedig már 60 milliárdos forgalomra számítanak. Termékeit főként a hazai piacon értékesíti, de a világ több mint 40 országába is exportál - hangzott el a 15. Coop Rally versenyen.

Fejlesztések, fejlődés

Magyarország Kormánya 2020 nyarán stratégiai megállapodást kötött a KOMETA 99 Zrt-vel. Tervei szerint a vállalat a több tízmilliárd forintos fejlesztés révén néhány éven belül több, mint kétszeresére növeli termelési kapacitását, és több száz új munkahelyet teremt Kaposváron.

Magyar viszonylatban a legnagyobbak közé tartozik a cég, de az európai piachoz még kicsi, így még látunk lehetőséget a bővítésre

 - mondta el a stratégiai megállapodás kapcsán Giacomo Pedranzini. Az ügyvezető igazgató arra is számít, hogy a stratégiai megállapodás segít a fejlesztési terveik megvalósításában és a Kometa külföldi piacszerzésében. A kormánnyal kötött stratégiai megállapodás értelmében számítanak többek közt a Kometa részvételére a dél-dunántúli sertésintegráció kiépítésében is. Pedranzini kifejtette, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar kiemelt fontosságú iparágak, várakozása szerint a fejlesztések nem állnak meg a vállalaton belül, hiszen az egész térség mezőgazdaságát fellendíthetik.

2021-ben több mint 5 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre a Kometa, miután két új befektető, az MFB Invest Zrt. és a horvát Zito-csoport szavazott bizalmat a cégnek. A két új befektető - a kaposvári önkormányzat mellett - kisebbségi tulajdonos lesz, a cég többségi tulajdonosa továbbra is az olasz Pedranzini és Ruffini család.

Egészség és környezettudatosság

A vállalat kiemelt figyelmet fordít a korszerű táplálkozás elősegítésére. Termékei hozzáadott glutamát mentesek, szójamentesek, gluténmentesek és a termék típusától függően laktóz-, és tejfehérje mentesek és magas hústartalommal rendelkeznek. A 2018-ban indított sócsökkentési programjának köszönhetően már az első évben több, mint 50 tonnával kevesebb sót használtak fel a termékekhez, úgy, hogy az ízélmény változatlan maradt. A kék címkével jelölt termékei sótartalmát már 25 százalékkal csökkentette. Jelenleg a teljes húskészítmény-paletta közel több, mint 80 százaléka sócsökkentett, de folyamatosan kerülnek be új termékek a programba.

A Kometa az első olyan hazai húsipari vállalat, amelyik mellékterméküzemmel rendelkezik, melyet idén májusban adtak át. Ez lehetővé teszi a húsfeldolgozás során keletkezett vágóhídi melléktermékek feldolgozását is. Az üzem működésének köszönhetően évente 6000 tonna vágóhídi hulladék külső megsemmisítése és/vagy utaztatása helyett 4000 tonna értékesíthető terméket állítható elő. Termékeit egy tető alatt, azonnali feldolgozással készíti, ami kevesebb hűtést és logisztikai folyamatot igényel, így energiát spórolnak és kisebb a károsanyag kibocsájtásuk.

Honest Food - az élelmiszergyártás fair trade-je

A nagyüzemi gazdálkodás gyakori velejárója a túltermelés, a környezetterhelés, valamint az, hogy az állatokat mostoha körülmények között tartják. A biogazdálkodásban ezzel ellentétes problémákat találunk; az eredmény limitált és bizonytalan, a termékek túl drágák és csak egy nagyon szűk, tehetős réteg számára elérhetőek.

A megoldás az Honest Food koncepció lehet, melynek lényege, hogy középutat teremt a nagyüzemi élelmiszergyártás és a biogazdálkodás között

 - vallja Pedranzini. Amit a nagyüzemi gazdálkodásból továbbvisz, az a tisztességes profit lehetősége minden piaci szereplőnek, első sorban a termelőknek. A biogazdálkodásból pedig beépíti az állatjólétet, valamint a bolygónk és az emberek egészsége iránt érzett felelősséget. Így születhet meg a megfizethető, egészséges étrendbe illeszthető élelmiszer, amelynek előállítása során tiszteletben tartják a környezetet és az állatok jólétét.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
beruházás, hús, élelmiszeripar, sertés, fejlesztés, húsipar, biogazdálkodás, megállapodás, kométa-99-zrt., húsfeldolgozás, fejlődés, sertésfeldolgozó,