Újranyílik a népszerű támogatás: 1,5 milliárdot kaphatnak a magyar borászok

agrarszektor.hu2021. szeptember 9. 14:45

Az Agrárminisztérium a szüreti felkészülés keretében 1,5 milliárd forintos keretösszeggel lepárlási támogatást biztosít a borászatok számára - közölte Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány miatt a borértékesítés gyakran komoly nehézségekbe ütközött, több fontos értékesítési csatorna korlátozott működése okán a borászatok egy része nehéz helyzetbe került. Hozzátette: bár összességében a borkészletek elmaradnak a sokéves átlagtól, azonban egyes bortermelőknél így is nagyobb mennyiségben halmozódtak fel borok.

Kifejtette, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának kezdeményezésére idén 1,5 milliárd forintos keretösszeggel, mintegy 100.000 hektoliter bor lepárlása valósulhat meg támogatott módon - olvasható az Agrárminisztérium közleményében. Ez alternatív bevételi lehetőséget jelent azoknak a termelőknek, akik kapacitáshiánnyal vagy eladási gondokkal küzdenek a koronavírus-járvány okozta helyzet következtében. Nagy István a részleteket ismertetve elmondta, hogy a támogatás mértékének megállapítása a lepárlásra szánt bor tényleges alkoholtartalma alapján történik, így egy liter bort 110 és 150 Ft közötti nettó áron vesz át a lepárló. Egy bortermelő legfeljebb 2.000 hektoliter borászati terméket szállíthat be az intézkedésben résztvevő lepárlóüzemek valamelyikébe. 

A beszállított bornak 95%-ban saját előállításúnak kell lennie, a tényleges alkoholtartalma pedig nem lehet kevesebb, mint 11 %. A támogatást a lepárlóüzem igényelheti, és teljes mértékben át kell adnia azt a beszállító borászat részére. Az intézkedés nyomán a borpiac minden szegmenségben érzékelhetően csökkenhet a kínálati nyomás, megkönnyítve ezzel a szüret menetét. Emellett bízunk benne, hogy a támogatás hozzájárul ahhoz is, hogy a magyar gazdák a megtermett szőlőjüket magasabb áron tudják értékesíteni - emelte ki a miniszter. A részletes támogatási feltételei a itt érhetőek el.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
támogatás, borászat, mezőgazdaság, kereskedelem, szabály, fejlesztés, pincészet, magyarország, borász, értékesítés, termelés, nagy-istván, agrárminiszter, gazdák, lepárlás, borágazat, termesztés, fejlődés, agrárminisztérium, kínálat, értékesít,