Elképesztő fejlesztés a Kométánál: megduplázza kapacitásait a vállalat

MTI2021. szeptember 10. 18:30

Öt éven belül több mint megkétszerezi kapacitásait a kaposvári húsfeldolgozó Kometa 99 Zrt. - jelentette be a cég ügyvezető igazgatója pénteken Kaposváron, az agrárminiszter a kormány támogatásáról biztosította a fejlesztést. Giacomo Pedranzini ügyvezető a cég telephelyén tartott sajtótájékoztatón elmondta: a vállalat készen áll a jelentős fejlesztésre, amellyel több száz új munkahelyet hoznak létre. Hozzátette: a cég idén 60 milliárd forint árbevételre és pozitív eredményre számít.

Nagy István agrárminiszter közölte: Kaposváron adottak a feltételek a fejlesztés sikeréhez. A zrt. élhet a kormány támogatási lehetőségeivel, a nyitva lévő élelmiszeripari, 50 százalékos támogatási intenzitású pályázatokon akár ötmilliárd forintot lehet elnyerni komplex fejlesztések kivitelezéséhez - tette hozzá. Megjegyezte: a somogyi megyeszékhelyen működik a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kampusza, amely több állattenyésztő szakot is indít.

Emlékeztetett arra, hogy az állattenyésztési telepek korszerűsítésére 50 milliárd forintos keretösszeggel írtak ki pályázatot, a keret az eredményhirdetésénél 320 milliárd forintra nőtt. Hozzátette, meg kell teremteni annak a feltételeit, hogy hazai alapanyagból lehessen kielégíteni a Kometa üzemének megnövekedett kapacitását.
Szita Károly (Fidesz-KDNP), a város polgármestere arról beszélt, hogy Kaposvár céljainak elérését - a bérek emelkedését és azt, hogy mindenki dolgozhasson, akik akar - a gépipar mellett az élelmiszergazdaságra alapozták.
Gelencsér Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta: Kaposváron egyfajta ipari reneszánszt igyekeznek megvalósítani, amelynek elemei többek között az ipari parkok építése, a kkv-szektor segítése és az élelmiszer-gazdaság fejlesztésének támogatása.

Prohászka Balázs, ügyvezető igazgatóhelyettes az MTI-nek elmondta, az üzem kapacitását a projekt végére heti 50 ezer sertés feldolgozására tervezik növelni, a társaság beruházásának értéke 31 milliárd forint. Az 1994-ben alapított, olasz többségi tulajdonú zrt. 2019-ben 46,5, 2020-ban 54,2 milliárd forint nettó árbevételét ért el, tavaly 886 millió forint adózott eredménnyel. A társaság mérlegbeszámolója szerint a termékeit 23 milliárd forint értékben exportálta, főbb külpiaca Olaszország, Horvátország és Szlovénia volt. Az ügyvezető-helyettes közlése szerint az árbevétel a kapacitásbővítés végére eléri a 150 milliárd forintot.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
állattenyésztés, élelmiszeripar, vállalkozás, állattartás, sertéstartás, üzem, nagy-istván, agrárminiszter, kométa-99-zrt., sertéstartó, kapacitás, kapacitásbővítés, társas, vállalkozásfejlesztés, beszámoló, magyar-agrár-és-élettudományi-egyetem, sertésfeldolgozó,