Óriási ellenőrzést indított az Agrártárca: megdöbbentő eredmények születtek

agrarszektor.hu2021. szeptember 10. 16:00

Befejeződött az Erdős Norbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár által elrendelt, teljes élelmiszerláncra kiterjedő idei nyári szezonális élelmiszerlánc ellenőrzés, amelyet a Nébih (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) irányításával a megyei kormányhivatalok járási hivatalainak szakemberei és a Nébih munkatársai végeztek. Az ellenőrzés kiterjedt a turisztikai szempontból frekventált helyeken, rendezvényeken, fesztiválokon, vásárokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítményekre, mozgóboltokra, a büfékocsik és mozgó vendéglátók tevékenységére, az ifjúsági és gyermek táborok étkeztetésére, a zöldség-gyümölcs, illetve a borászati termékek és alkoholos italok forgalmazására.

A szakemberek országosan összesen 4702 ellenőrzést végeztek július 1. és augusztus 20. között, amelyek közül 455 élelmiszer előállító helyen, 2054 a kereskedelemben és 2193 vendéglátóhelyen zajlott. Az ellenőrzések során 85 esetben figyelmeztettek, 376 alkalommal pedig bírságot is szabtak ki a szakemberek összesen több mint 32,8 millió forint összegben, illetve 43 élelmiszervállalkozás tevékenységének korlátozására volt szükség - olvasható az Agrárminisztérium közleményében. Az elmúlt évhez viszonyítva csökkent a termékek minőségére vonatkozó hibák aránya, azonban a leggyakoribb probléma idén is higiéniai eredetű volt, és a tavalyinál több mulasztást tártak fel a dolgozók egészségügyi alkalmasságával és képzettségével, a nyomonkövethetőséggel, valamint a hűtési lánc fenntartásával kapcsolatban.

A vizsgálat alá vont élelmiszerek esetében legtöbbször megállapított hiba idén is a lejárt termékek forgalmazása volt. Az elmúlt évekhez képest csökkent a fogyasztásra alkalmatlan, ismeretlen eredetű, illetve nem nyomon követhető termékek előfordulása, azonban nőtt a jelölési hibás termékek aránya, illetve több élelmiszert vontak ki a forgalomból. A rovar szennyezettségre irányuló laboratóriumi vizsgálatok alkalmával különféle liszt termékeket, illetve vendéglátóhelyeken mintázott húskészítményeket elemeztek, amely során kifogásolt terméket nem találtak. 

A nyári szezonális ellenőrzéssel párhuzamosan júniusban és júliusban a friss húsok forgalmazásának célellenőrzése keretében a járási hivatalok szakemberei országosan 616 kiskereskedelmi létesítményben ellenőrizték a származásra vonatkozó tájékoztatást és a nyomonkövethetőséget. A sertéshús származását néhány esetben szövegesen nem, illetve helytelenül tüntették fel, de szinte mindenhol fellelhető volt a származási hely zászlóval történő megjelenítése. A friss húsok belső, vállalkozáson belüli nyomon követését - néhány hibától eltekintve - biztosították az ellenőrzött üzletekben.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
élelmiszer, mezőgazdaság, élelmiszeripar, kereskedelem, biztosítás, ellenőrzés, vállalkozás, sertéshús, jelölési-hiba, agrárminiszter, szezonális, forgalmazás, nyomonkövetés, tevékenység, agrárminisztérium, sertéshúspiac, nyomonkövethetőség,