Fontos rendelet jelent meg: ezt minden magyar borásznak tudnia kell

agrarszektor.hu2021. szeptember 20. 11:00

Az agrárminiszter 30/2021. (IX. 8.) AM rendelete a borászati termékek 2021. évi krízislepárlási támogatásáról 1,5 milliárd forintos keretösszeggel mintegy 100 000 hl borra vonatkozóan került meghirdetésre, amely alternatívát jelenthet azoknak a termelőknek, akik kapacitáshiánnyal vagy eladási gondokkal küzdenek a koronavírus járvány okozta helyzet következtében. A lepárló által előállított alkohol csak ipari vagy gyógyászati célokra használható.

A támogatás jogosultja az lepárló üzem, amely a bortermelőtől krízislepárlási intézkedés keretében borászati terméket adásvétel útján vesz át, amelyből kizárólag ipari vagy gyógyászati célú nyers alkoholt készíthet. A lepárlóüzem a krízislepárlási intézkedésben történő részvételi szándékát a Kincstár által rendszeresített, és a honlapján közleményben közzétett nyomtatványon, postai úton vagy személyesen, a közleményében meghatározott időpontig kell bejelentenie a Kincstárnak - írja a NAK. A lepárlónak be kell jelentenie a lepárlási vállalását és a kötelezettségvállalását arra vonatkozóan, hogy a lepárlási vállalását a Kincstár közleményében közétett időpontig lepárolja.

Ha a lepárlóüzemek lepárlási vállalása meghaladja a lepárlási keretet, a Kincstár a lepárlási vállalásokat azok mennyiségének növekvő sorrendjében fogadja el. Ebben az esetben a Kincstár jogosult a sorrendben utolsó lepárlási vállalást részben, a fennmaradó lepárlási keret mértékéig elfogadni. A Kincstár a bejelentéstől számított három napon belül értesíti a bejelentő lepárlóüzemet az elfogadott lepárlási vállalásról.

A támogatásban résztvevő borászati termékre és a bortermelőre vonatkozó kötelezettségek

Az intézkedés keretében csak olyan borászati terméket lehet lepárlóüzembe beszállítani, amelynek beszállítását vagy beszállíttatását az a bortermelő végzi vagy végezteti, aki a borászati termék tételhez tartozó borászati termék első borászati termék származási bizonyítványán és ugyanazon tételre vonatkozó forgalomba hozatali engedélyén is szerepel. Borászati terméket krízislepárlás céljából lepárlóüzembe beszállítani csak a lepárlóüzem által meghirdetett időszakban lehet. A bortermelőnek a lepárlóüzem részére át kell adnia: a beszállítani kívánt borászati terméktételre vonatkozó, a hegybíró kiadott igazolás másolatát, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által kiadott, a borászati terméktételhez tartozó forgalomba hozatali engedély másolatát vagy a borászati terméktétel tényleges alkoholtartalmáról kiállított igazolás másolatát, és a hegybíró által kiadott igazolás másolatát.

A bortermelő által maximálisan beszállítható borászati termék mennyisége: egy bortermelő a támogatási időszakon belül összesen legfeljebb 2000 hektoliter borászati terméket szállíthat be lepárlóüzembe krízislepárlás céljából. A beszállítását vagy beszállíttatását az a lepárlást kezdeményező bortermelő végzi vagy végezteti, aki a borászati terméktétel végső származási bizonyítványán, és a borászati terméktétel első származási bizonyítványán mennyiségarányosan legalább 95%-ban szerepel. A borászati termék tényleges alkoholtartalma el kell, hogy érje, vagy meghaladja a 11 v/v%-ot., valamint a beszállított borászati termék nem tartalmazhat 2021-es évjáratú borászati terméktételt.

Az ügyfél-nyilvántartásba vételére, valamint a nyilvántartásba vett adatokra vonatkozó változásbejelentési kötelezettségének teljesítésére az Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerbe történő nyilvántartásba vétel és változás bejelentés szabályairól szóló 58/2021. (VII. 21.) számú Kincstár Közlemény rendelkezései irányadóak. A krízislepárlási intézkedésben történő részvételi szándékot - annak mellékletével együtt a közleményben megjelent, 1. melléklet szerinti (B4060 jelű bejelentőlap) nyomtatványon kell benyújtani postai úton, vagy személyesen az közleményben található címre. A kiadott rendeletrészletesen megtalálható itt.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
borászat, bor, közlemény, nébih, borfogyasztás, bortermelés, magyarország, nemzeti-agrárgazdasági-kamara, igazolás, kincstár, lepárlás, nemzeti-Élelmiszerlánc-biztonsági-hivatal, felhívás, bortermelő, beszállítás, lepárlóüzem,