Megszületett az ítélet: megnyerte a fővárosi patkánypert a budapesti kártevőírtó cég

agrarszektor.hu2021. október 14. 12:15

Érvénytelen ajánlatot nyilvánított a Budapest patkánymentes állapotának fenntartására kiírt közbeszerzési eljárás nyertesévé a Fővárosi Önkormányzat - állapította meg jogerős ítéletében a Kúria. A szolgáltatás nyújtásának lehetőségétől az érvényes ajánlata ellenére eleső Bábolna Bio Kártevőirtó Kft. ezért megvizsgálja annak lehetőségét, hogy kártérítési igényt érvényesítsen az önkormányzattal szemben.

Több mint hároméves perfolyam végére tett pontot a Kúria azzal, hogy jogerős ítéletében kimondta: 2018-ban a Fővárosi Önkormányzat a közbeszerzési törvénybe ütköző módon nyilvánította a Budapest patkánymentes állapotának fenntartására kiírt tender nyertesévé az RNBH Konzorciumot. A konzorcium ajánlatát ugyanis érvénytelennek kellett volna nyilvánítani, mert szakmai ajánlata nem felelt meg a Fővárosi Önkormányzat által előírtnak. Továbbá a nyertes által benyújtott referenciák nem igazolták megfelelően, hogy eleget tesz az alkalmassági követelményeknek. A most született jogerős döntéssel a közigazgatási per lezárult, további eljárásjogi lehetőség az ítélet megváltoztatására magyar bírói fórum előtt nincs.

Jön az agrárium csúcseseménye, az Agrárszektor Konferencia!

December 9-10-én rendezi meg a Portfolio Csoport az Agrárszektor Konferenciát, amely ma a hazai agrárium csúcseseményének számít. A kétnapos rendezvény napirendre tűzi azokat a legaktuálisabb és legforróbb témákat, amelyek döntően befolyásolják az agrárgazdasági szereplők üzleti-gazdálkodási tevékenységének eredményességét. A konferencia egyedülálló módon nyújt átfogó információkat az agrárgazdaság helyzetéről, és ad prognózisokat a támogatási, a finanszírozási, a piaci és az üzleti lehetőségekről, emellett napirendre veszi a legfontosabb szabályozási változásokat is. A résztvevőknek lehetőségük nyílik networkingre és kapcsolatépítésre is, és az esemény színvonalát rangos szakmai díjátadó is emeli. Ne hagyja ki az év egyik legfontosabb agráreseményét, jöjjön el a Portfolio Agrárszektor Konferenciára december 9-10-én.

A pernyertes Bábolna Bio Kártevőirtó Kft. 47 évig, 2018 június végéig végezte sikeresen Budapest patkánymentesség fenntartását, ekkor járt le a Főpolgármesteri Hivatallal kötött szerződése. Ezidőszak alatt Budapest a világ egyetlen patkánymentesnek tekinthető nagyvárosa volt. A budapesti patkánymentesítés és -fenntartás kimagasló eredményessége világszerte ismertté és elismertté vált. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) patkányokkal foglalkozó kiadványában a budapesti patkánymentesítést és az azt követő mentesség fenntartási munkálatokat bemutató esettanulmányban ezt az akciót a világon a legjobban szervezett hosszú távú patkányellenes programként mutatta be.

A 2018-as közbeszerzési tenderen a Bábolna Bio is indult és a nyertesként kihirdetett konzorciumot követő legkedvezőbb érvényes ajánlatot nyújtotta be. Miután nem őt nyilvánította a Fővárosi Önkormányzat az eljárás nyertesévé, a tender eredményével és elbírálásával kapcsolatban jogorvoslatot kért a Közbeszerzési Döntőbizottságtól. A döntőbizottság a Bábolna Bio kifogásai ellenére, még azok elbírálása előtt engedélyezte a szerződéskötést az önkormányzatnak az RNBH Konzorciummal, továbbá elutasította a cég kérelmében foglaltakat, és az önkormányzat közbeszerzési eljárását, valamint annak eredményét jogszerűnek minősítette. Ezt követően fordult jogorvoslatért a bírósághoz a Bábolna Bio a döntőbizottság határozatának felülvizsgálatát kérve.

A most lezárult hosszadalmas közigazgatási per alatt a Fővárosi Önkormányzat az eredetileg 2022-ig szóló szerződés ellenére új eljárást hirdetett a patkányirtási feladatok ellátására 2020 őszén. Ezt ismét az a konzorcium nyerte, amely 2018-as ajánlatának érvénytelenségét megállapította a mostani jogerős ítélet.

A Bábolna Bio Kártevőirtó Kft. az elmúlt három évben, a folyamatban lévő jogi eljárások alatt nem állt a nyilvánosság elé, a jogerős döntés megszületése nyomán azonban fontos tartja annak kimondását, hogy 2018-ban jogszerűtlenül fosztották meg a 47 éven át a budapestiek megelégedésére végzett munkája folytatásának lehetőségétől. A cég álláspontja szerint a Fővárosi Önkormányzat jogszabályba ütköző 2018-as döntésével, valamint ennek a Közbeszerzési Döntőbizottság általi megerősítésével súlyos anyagi és erkölcsi kár érte, amellyel kapcsolatban érvényesíteni kívánja a kártérítési igényét.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
pályázat, kártérítés, kúria, jogerős, per, who, tender, ítélet, igény, patkány, főváros, eredményesség, patkányirtás, kártevőirtó,