Itt a nagy bejelentés: kezdődik a tejtermelést segítő támogatások kifizetése

agrarszektor.hu2021. október 15. 13:30

A takarmánypiaci helyzetre való tekintettel az Agrárminisztérium intézkedett a tejágazat számára biztosított 30 milliárd forint célzott támogatás mielőbbi kifizetése érdekében - közölte Nagy István tárcavezető. A miniszter arra emlékeztetett, hogy a tejtermelés a magyar mezőgazdaság egyik legjelentősebb ágazata, 2020-ban már meghaladta az 1,9 milliárd litert az éves termelés, a tejtermékek exportja pedig elérte a 124 milliárd forintot.

A tejimport elmúlt években történt visszaszorítása és a hazai piac bővülése komoly lehetőséget teremtett a szektornak, az egészséges és biztonságos magyar tejből és tejtermékekből az önellátottság így már lassan megközelíti a 100 százalékot - tette hozzá. A miniszter kitért arra is, hogy az ágazat több mint 3.300 árutermelő gazdálkodónak és csaknem 12 ezer alkalmazottjuknak ad megélhetést, a ráépülő tejfeldolgozásban pedig mintegy 6700 fő dolgozik. Hangsúlyozta, a Magyar Államkincstár a nemzeti költségvetésből finanszírozott átmeneti nemzeti támogatási jogcímen a tervek szerint október végéig egy összegben kifizeti az így folyósítható 9,7 milliárd forint teljes egészét.

Jön az agrárium csúcseseménye, az Agrárszektor Konferencia!

December 9-10-én rendezi meg a Portfolio Csoport az Agrárszektor Konferenciát, amely ma a hazai agrárium csúcseseményének számít. A kétnapos rendezvény napirendre tűzi azokat a legaktuálisabb és legforróbb témákat, amelyek döntően befolyásolják az agrárgazdasági szereplők üzleti-gazdálkodási tevékenységének eredményességét. A konferencia egyedülálló módon nyújt átfogó információkat az agrárgazdaság helyzetéről, és ad prognózisokat a támogatási, a finanszírozási, a piaci és az üzleti lehetőségekről, emellett napirendre veszi a legfontosabb szabályozási változásokat is. A résztvevőknek lehetőségük nyílik networkingre és kapcsolatépítésre is, és az esemény színvonalát rangos szakmai díjátadó is emeli. Ne hagyja ki az év egyik legfontosabb agráreseményét, jöjjön el a Portfolio Agrárszektor Konferenciára december 9-10-én.

 

A tejhasznú tehén termeléshez kötött támogatás esetében az év végéig 20,5 milliárd forint kifizetésével számolhatnak a gazdálkodók. Így a tejhasznú tehén támogatás 85%-a az uniós kifizetési határidőhöz képest mintegy fél évvel korábban érkezik meg az érintettekhez. A tehenenkénti támogatás mintegy 112 ezer forint lehet. Ezen felül az ágazatban tevékenykedő gazdák számára a területalapú támogatások és a zöldítés előlegfizetése is megindul - emelte ki a tárcavezető. Az Agrárminisztérium a szektor stabilitásának megőrzését reméli a kifizetések biztosításától.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
támogatás, takarmány, pályázat, tej, tejipar, magyar-termék, tejtermék, kifizetés, termelés, tejágazat, tejimport, nagy-istván, agrárminiszter, magyar-Államkincstár, felhívás, tejelőtehén, agrárminisztérium, fontosság, takarmánypiac,