Sokakat érintő pályázatban történt változás: erről jó, ha minden gazda tud

Sokakat érintő pályázatban történt változás: erről jó, ha minden gazda tud

agrarszektor.hu
Módosult a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése pályázat. Beillesztésre került ugyanis az ŐCSG a "A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése" c. felhívásba.

A felhívás módosulásai az alábbi pontokat érintik:

  • Támogatást igénylők köre fejezetbe beillesztésre került szakasz az őstermelők családi gazdasága (továbbiakban: ŐCSG), mint támogatást igénylő esetében rögzíti az együttműködési megállapodás vagy az ŐCSG tag nyilatkozata benyújtásának lehetőségeit.
  • Előleg igénylésefejezet módosítása során az ŐCSG által kötelezően benyújtandó melléklet került rögzítésre.
  • Az első kifizetési kérelemhez csatolandó mellékletek listája fejezet kibővítésre került azzal, hogy ŐCSG esetében milyen dokumentum csatolása szükséges.
  • Kiegészült a Felhívás 'Jogkövetkezmények' című melléklete az ŐCSG számára előírt mellékletek elmaradása esetén alkalmazandó jogkövetkezményekkel.
  • Támogatói Okirat is kiegészült a fenti változtatásokkal párhuzamosan.

A felhívás keretében az alábbi tevékenységek támogathatók:

  • Öntözőberendezések vízellátását biztosító vízvisszatartás létesítményeinek támogatása fenntartható vízkészlet-gazdálkodás biztosításával, ezen belül víztározók létesítésének támogatása közepes nagyságú tározók kialakítása révén, amelyek mérete már megengedi, hogy öntözővíz kivétel is lehetséges legyen
  • Természetes szűrőmezők kialakítása a keletkezett felesleges és a gazdálkodás szempontjából káros vizek összegyűjtést követő tápanyag terhelésének csökkentése, majd befogadó vízfolyásba történő továbbítása céljából:
  • Mezőgazdasági területekhez kapcsolódó meliorált utak kialakítása:
  • Meglévő öntözőberendezések vízfelhasználás hatékonyságának javítása, valamint öntözési infrastruktúra és kapcsolódó műtárgyainak fejlesztése, rekonstrukciója
  • Új öntözőberendezések beszerzése, illetve új öntözővíz-szolgáltató művek létrehozása

A támogatási kérelmek benyújtására 2022. december 30. napjáig van lehetőség, az alábbi értékelési határnapokkal:

  • 2021. december 3.
  • 2022. február 4.
  • 2022. április 4.
  • 2022. június 3.
  • 2022. augusztus 4.
  • 2022. október 4.
  • 2022. december 30

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • maximum 2 milliárd Ft
  • egyéni és kollektív projekt esetén is.

A támogatás maximális mértéke közép-magyarországi régióban megvalósuló fejlesztés esetén

  • 40 %
  • + 10 % -pont intenzitás jár, ha nem közép-magyarországi régióban valósul meg
  • + 10 % -pont intenzitás jár a fiatal mezőgazdasági termelő számára
  • + 20 % - pont jár a kollektív módon vagy öntözési közösségként végrehajtott projektek esetén.

Támogatási kérelmet kizárólag az ügyfél-azonosítóval rendelkező támogatást igénylő nyújthat be, a Kincstár elektronikus felületén - írja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A pályázati felhívás itt érhető el.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?