Durva, ami a lengyel almapiacon történik: elkeserítő hírek érkeztek

Miros³aw Maliszewski, a Lengyel Gyümölcstermesztők Egyesületének elnökének meglátása szerint a legelső lépés az ültetvényeik fajtaszerkezetének modernizálása lenne. Jelenleg a világpiacon három fő almafajta mozog nagy mennyiségben: a Gála, a Golden Delicious és a Red Delicious (esetleg a Jonagold, de ez már sokkal kisebb volumenben). Az összes többi csak helyi fajtának tekinthető, mint például a Szampion, a Ligol, az Alwa, a Lobo vagy a Gloster, és nekünk ezekből van a legtöbb - olvasható a FruitVeb oldalán. Ezek gyakorlatilag csak lokálisan értékesíthetők, ezért az első lépés a mostanitól eltérő fajtaválaszték kialakítása lenne, és persze javítani kellene a minőségen. Nyugat-Európában az újonnan telepített ültetvények legnagyobb részén klubfajtákat találunk, melyekhez nekik nincs hozzáférésük. Tirolban már ilyen az új ültetvények 80%-a, de Németországban is 50% feletti ez az arány. A növekvő termelési költségek miatt pedig biztosra lehet venni, hogy a problémák nemhogy enyhülnének, egyre csak súlyosbodni fognak.

Néhány éven belül a lengyel almát egészen biztosan a nyugat-európai áruházak legalsó polcain fogják árulni, vagy a világ legolcsóbb exportpiacait fogjuk kiszolgálni. Ha nem tesznek valamit, továbbra is Európa legolcsóbban eladható almáit termelik majd. A jelenlegi helyzet kulcsa még mindig az orosz embargóban keresendő. Bár 2014 óta Lengyelország megszerezte magának az egyiptomi piacot, és sikeresen épített ki hídfőállásokat számos más országban is, ez még mindig nem képes kompenzálni az embargó hatásait. Még mindig Oroszország a világ legnagyobb almaimportőre, és ez a közeljövőben sem fog változni. Rengeteg közepes minőségű almájuk van, és a legtöbb fajta sem igazán illik számos, elsősorban távolabbi piac igényeihez. A belföldi fogyasztás egyre csökken, ami sajnos egy állandósult trend, és ehhez képest túl keveset exportálnak. Az pedig természetes, hogy az átmeneti túlkínálatot azonnal kihasználják a feldolgozóüzemek és a kiskereskedelmi láncok: az értékesítési nyomás az alacsony exportmennyiséggel párosulva árzuhanást, drasztikus mértékű árcsökkenést idéz elő. 

A feldolgozóüzemekkel kapcsolatban pedig az egyetlen megoldásként a hosszú távú szerződések jöhetnek szóba, amelyeket azonban szerencsétlen módon sem a termelők, sem a feldolgozók, sem a kormány nem akar bevezetni igazán. A szakértő ezért úgy látja, hogy a jó almaárak legfeljebb néhány évente lesznek, akkor is csak azért, mert egy-egy országban, vagy Európa egy részén a fagykárok megtizedelik a termést, de ennek a kockázatnak ők is ugyanúgy ki vannak téve, mint a többiek. Lengyelország az Európai Unió legnagyobb almatermelője, de nem vezetők. A belgák, franciák és olaszok jól szervezettek, képesek termelést tervezni mennyiség, minőség és fajták tekintetében, megszervezni az értékesítést, de még egyes kisebb, alsóbb rendű szervezeteiken vagy egyesületeiken belül is képesek arra, hogy válságkezelést hajtsanak végre, válságkezelő intézkedésekben állapodjanak meg, és ezeket be is vezessék. 

A lengyel gyümölcstermesztők gyakorlatilag meg vannak fosztva ezektől a lehetőségektől. De ez nem mostani történet, hanem egészen az 1990-es rendszerváltásig vezethető vissza, amikor a lengyel szövetkezetek nagy részét szétverték és felszámolták. 1990 előtt a kertészeti szövetkezetek részesedése a frisspiaci értékesítésben 60-70%, a feldolgozásban 20% körüli volt, valamint nagy- és kiskereskedelmi tevékenységet is végeztek. Az akkor működő 140 kertészeti szövetkezetből mára 40 maradt, piaci részesedésük elhanyagolható. Hasonlóképp, megszűntek az állami tulajdonú gyümölcs- és zöldségfeldolgozó üzemek is. Ma már nehéz komolyan kételkedni abban, hogy az egymást követő kormányok politikusai ezzel a külföldi tőkének engedtek teret mind a friss piac, mind a feldolgozóipar tekintetében. Természetesen az egymást követő kormányok narratívája az egyes időszakokban volt ilyen is meg olyan is, de cselekedeteik fő iránya és az ágazat általános magára hagyásának irányvonala mit sem változott.

Az igazi problémák akkor kezdődtek, amikor a zöldség-gyümölcs ágazat szervezettségi foka veszélyesen közelíteni kezdett a 30%-hoz, és van a piaci szakemberek körében egy mondás, miszerint ha 30%-os piaci részesedéssel rendelkezel, akkor már befolyásod van a piacra. És ekkor történt Lengyelországban egy nagyon furcsa lépés: megkezdődött olyan támogatások folyósítása, amelyeket nem a jóváhagyott tervekben szereplő beruházásokra, hanem a gyakran külföldi vagy nyugat-európai termékeket kínáló áruk és szolgáltatások beszállítói által kiállított számlák alapján fizettek ki. A mai napig senki sem magyarázta meg, hogy ez miért történt. Ezeknek következtében a lengyel termelők szervezettsége igen alacsony szintű, és ez azt jelenti, hogy a megtermelt áru legnagyobb része teljesen szervezetlen formában ömlik rá a piacra, sokszor közvetlenül a termelőktől. A piacon csaknem tökéletes verseny alakult ki, ráadásul mindenki úgy gondolja, hogy az ő terméke étkezési minőségű, ebből viszont a belföldi piacra és exportra együtt sem kellett több az elmúlt években 1,3 millió tonnánál. A többit csak a feldolgozóipar veheti fel, de az erre a célra való almát egyáltalán nem úgy kellene termelni, mint az étkezésit.

Jelenleg rengeteg gyümölcstermesztő vállalkozás pénzügyi helyzete súlyos, különösen az egyre növekvő termelési, betakarítási költségek, energiaárak miatt, és a másik oldalon ott vannak az alacsony értékesítési árak, amelyek nem fedezik még a termelési költségeket sem. További probléma, ami csak még súlyosabbá teszi a helyzetet, hogy nem tudnak megfelelő termésbiztosításokat kötni. A szakértő összességében ezen okok miatt gondoja azt, hogy a támogatásra szükség lenne, hiszen a jelenlegi helyzet nem pusztán a termelők hibájából állt elő, viszont számos esetben csődjükhöz, fizetésképtelenségükhöz vezethet. Még számára is nehéz megítélni, hogy ez a támogatás milyen formában érkezzen. Viszont az biztos, hogy ez a támogatás csak átmeneti jellegű lehet, mert közép- és hosszú távon az ágazatban rendszerszintű változtatásokra van szükség.