Külföldre kerül a magyar bioélelmiszerek java: ezért viszik ki az országból a termelők

Kovács Nóra2021. október 27. 06:00

Habár 2010 óta 2,5-szeresére nőtt a biogazdálkodásba vont területek nagysága Magyarországon, a megtermelt termékek 80-90 százaléka még most is a külföldi piacokon kerül eladásra - tájékoztatta az Agrárszektort Roszík Péter, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ügyvezetője. Hozzátette, a most induló, az ökológia gazdálkodást támogató pályázati felhívás változtathat ezen az arányon, hiszen a következő három évben eddig soha nem látott mértékű források érkeznek a biogazdálkodásban érintettek számára, így a területek mérete tovább emelkedhet, az exportra jutó termékek mennyisége viszont csökkenhet.

Jelenleg a magyarországi mezőgazdasági területek 6,5-7 százalékán folyik biogazdálkodás, ami habár az uniós átlag alatt van, viszont az elmúlt tíz évben hazánkban nőtt az egyik legnagyobb mértékben az ökológiai (bio) terület aránya - tudatta az Agrárszektorral Roszík Péter. Kiemelte, 2010 óta 2,5-szeresére, az akkori 110-120 ezer hektárról 300 ezerre nőtt az ökológiai gazdálkodásba vont területek nagysága Magyarországon, és ma körülbelül 5000 olyan gazdasági szereplő van, aki biotermesztéssel foglalkozik.

A növekedés hátterében a szakember szerint az áll, hogy az utóbbi időszakban az Európai Unióban is középpontba került a mezőgazdaság zöldítése, ugyanakkor nálunk ennek a felfutása megelőzte ezt a hivatalosan meghirdetett politikát.

A változást elsősorban annak tudjuk be, hogy a gazdálkodók jelentős támogatási összegeket kapnak, főleg a 2015-ös és 2018-as pályázatok meghirdetésekor volt ez jellemző, hiszen mindenki, aki pályázott nyert. A keretet akkoriban kétszer is megemelték, így senkit nem utasítottak el forráshiányra hivatkozva. Ez nagy dolog, annál is inkább, mert ez egy vissza nem térítendő, területalapú támogatás.

A biogazdálkodást támogató pályázat jellemzője, hogy az átállásban lévő gazdaságok magasabb összegeket kapnak, hiszen ez a folyamat 2-3 évig tart, ugyanakkor ez idő alatt minden előírást be kell tartani úgy, hogy közben a hozamok csökkennek, a termékek ára viszont a megszokott. Amint megtörténik az átállás, és a gazda a termékárakat is tudja érvényesíteni a piacon, a támogatás mértéke kisebb lesz. A magyar vállalkozások lelkesedéséhez valószínűleg az is hozzájárul, hogy a vidékfejlesztési programoknál pluszpontot kapnak a biogazdálkodók, és az utóbbi időben csaknem 60 olyan pályázat jelent meg, amelyben ezt érvényesíteni lehetett - közölte Roszík Péter. Hozzátette, a fejlődést emellett nagyban segítik a nem feltétlenül Magyarországról, sok esetben inkább az EU régi tagállamaiból érkező piaci impulzusok is, ahol nem tudnak olyan mértékben átállni a biogazdálkodásra, hogy kielégítsék a fogyasztói igényeket, így a biotermékek piaca jellemzően nyitva áll a magyar biogazdák számára.

A magyar biogazdák jellemzően exportra termelnek, a becslések szerint az előállított anyagok 80-90 százaléka alapanyagként vagy félig feldolgozott termékként külföldre kerül, ugyanakkor tíz éve ez még 98 százalék volt. Van egy érezhető belföldipiac-növekedés is, de még mindig a világpiacon talál vevőre a hazai biotermékek nagy része. A magyar biogazdák nagyon örülnének, ha lenne itthon fizetőképes kereslet, sőt ennek érdekében többen hajlandóak lennének olcsóbban is adni termékeiket.

A szakember beszélt arról, hogy a most induló, az ökológiai gazdálkodásban érdekelteknek szóló pályázati felhívás három évre szól, amely csak átmeneti, ezt követően ugyanis egy másik, a biogazdálkodást még jobban támogató rendszer várható majd az EU-ban. Ez azt jelenti tehát, hogy a mostani támogatási felhívás a 2022. január 1. és 2024. december 31. közötti időszakra vonatkozik. A pályázatban minden olyan gazda részt vehet, akinek lejárt az eddigi támogatása, vagy új termelő, és most gondolkodik azon, hogy belépjen. A pályázat már meghirdetésre került, a benyújtásra nyitva álló időszak október 25. és november 25. között van.

Akik 2019. január 1-jén indultak, azoknak most nem célszerű pályázniuk, mert ők öt évre vállalták a kötelezettséget, nekik akkor lesz ez kívánatos, amikor az lejár. Ugyanakkor jó tudniuk, hogy a támogatást az ő esetükben is felemelték arra a szintre, mint a most meghirdetett, így megérni várniuk. Most jelentős a támogatás növekedése, hiszen 74 százalék a korábbihoz képest átlagosan, a rendelkezésre álló keret pedig óriási, több mint 40 milliárd forint

- hangsúlyozta az ügyvezető.

Roszík Péter az Agrárszektornak azt is elárulta, véleménye szerint, milyen eszközökkel lehetne tovább növelni a biogazdálkodás népszerűségét hazánkban. Mint mondta, a legfontosabb a kereslet oldaláról érkező húzóhatás lenne, vagyis, hogy a fogyasztók értsék meg, miért fontos hazait és biot venni. Emellett lényeges, hogy az ökogazdálkodás innovációs igénye támogatva legyen, ehhez szükséges lenne egy tanácsadó rendszer kialakítása, ami sokat segítene abban, hogy a hazai termelők biztosnak érezzék ezt az ágazatot. Kiemelte, Magyarország adottságai mind éghajlati, mind környezeti, mind a gazdák szakértelme szempontjából ideálisak a biogazdálkodáshoz, olyannyira, hogy ez kitörési pont is lehetne hazánk számára.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
támogatás, pályázat, export, termelő, biotermék, biogazdálkodás, ökológiai-gazdálkodás, tanácsadó, benyújtás, alapanyag, felhívás, kereslet,