Durván megdrágulhat a marhahús a boltokban: ez vár a magyar vásárlókra

agrarszektor.hu2021. november 7. 15:00

A szarvasmarha-fogyasztás az utóbbi években lassú növekedésnek indult Magyarországon, ám a baromfi- és a sertéshússzektorban már napirenden lévő drasztikus áremelések legkésőbb jövő tavasszal ezt a terméket is érintik. Egyes szakemberek szerint ugyanakkor csak nagyon lassan sikerül a hazai minőségi marhának megtalálni a helyét az itthoni boltok polcain, mert sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy egy szelet steakért akár 4000 forintot is kiadjanak. Mások szerint azonban óriási vákuum van a magyar húsmarhapiacon, és a legfőbb probléma inkább az, hogy nincs meg a kultúrája Magyarországon a marhahúsfogyasztásnak.

A KSH adatai szerint 2019-ben az egy főre jutó húsfogyasztás 76,5 kilogramm volt, ebből a baromfi- 35,7, a sertés- 33,1, a marhahús pedig 3,6 kilóval részesedett. A baromfifogyasztás évtizedekre visszamenően növekedést mutat - 1963-ban például még csak 10,7, 2010-ben pedig 24,6 kilogrammos volt. A sertésnél pedig az 1987-es 43,7 kilós csúcs után csökkenés volt tapasztalható, amely öt-hat éves ciklusokban mérhető emelkedő-eső tendencia után 2014-ben újra egyértelmű bővülésbe fordult - írja a Világgazdaság

A marhahúsfogyasztás viszont az ötvenes évek 6-7 kilója után 1987-re 10,7-re kúszott fel, majd a 9 kilogrammos centrum körüli mozgást követően a nyolcvanas évek végén csökkenni kezdett, 2013-ban pedig 2,2-es mélypontjára süllyedt. Ezt követően lassú növekedés kezdődött. Ez évre egyes becslések szerint 4,5-5 kilogrammos fejenkénti mérték prognosztizálható, s a legoptimistább forgatókönyv szerint pár esztendőn belül akár 8-10 kilós fogyasztás is elérhető. E trend folytatódása azonban nagyban függ attól, hogy milyen minőségű és árú marhahús lesz elérhető a kiskereskedelemben a 2022 tavaszára előre jelzett drágulás után, amely az inputárak emelkedése miatt elérheti a 40 százalékot. (A nagy marhatartó államok között is az élen álló Brazíliában már 2020 szeptemberében 57 százalékkal nőtt e hús ellenértéke, miközben az ország kivitele - elsősorban a megnövekedett kínai keresletnek köszönhetően - 11 százalékkal bővült.

Az USA-ban mintegy 40, Argentínában pedig 56 százalékos árnövelést hajtottak végre, miközben a kivitelük 13 százalékkal nőtt.) Magyarországon, illetve Európában a kukorica- és az üzemanyagárak drasztikus emelkedése az, ami kikényszeríti a drágulást. A kukorica a hizlalás alaptakarmányaként is kötődik a betakarítás folyamán felhasznált fosszilis energiahordozókhoz, amelyekre a takarmány szárításakor is szükség van. A hatalmas áremelés ellenére a brazil és az argentin húsmarha - csakúgy, mint az ír vagy a lengyel - jelen van a magyar húskereskedések polcain. Sőt nemcsak hogy jelen van, de az ellenértéke is versenyképes, ami azt jelenti, hogy drágább, mint a kínálat túlnyomó részét sajnálatos módon még mindig kitevő "kiselejtezett" tejelő tehén, de jelentősen olcsóbb, mint a hazai legelőkön hízott jószág húsa. Ennek oka Márton István, a Magyar Hereford, Angus, Galloway Tenyésztők Egyesülete (MHAGTE) elnökének az álláspontja szerint az, hogy az említett országok termelése - részben a gazdálkodás méretei, részben az éghajlat adta abszolút előnyök miatt - szuperhatékony. A szakember úgy véli: azzal, hogy a dél-amerikai pampákon egész évben folyhat a legeltetés, nem nagyon lehet versenyezni, az egy gazdaságban, egy integrációban tartott állatlétszám növelése viszont pozitív irányba tolhatja el a gazdálkodási mutatókat.

A Márton István vezette szervezethez tartozó mintegy ötezer hereford, 3000 angus és hozzávetőleg 250-300 galloway marhát tartó gazdának azonban egyelőre nem kell feltétlenül beleállnia a honi árversenybe, ugyanis a szaporulat mintegy 90 százalékát az itthon elérhetőnél körülbelül 100 forinttal magasabb áron adják el külföldre. Fő piacaik a mediterrán országok, ahol ez a minőségi húsmarha elsősorban az e térségbe látogató mintegy 8-10 millió turista asztalán landol. 

Úgy látom, csak nagyon-nagyon lassan sikerül a hazai minőségi marhának megtalálni a helyét az itthoni polcokon. Sokan ugyanis nemigen engedhetik meg maguknak, hogy egy szelet steakért kiadjanak 3800-4200 forintot, miközben egy két kamaszt nevelő átlagcsaládban ebből alsó hangon is négy darab kell egy ebédhez, vacsorához

 - mondta a szakember.

Másképpen látja az itthoni piaci lehetőséget a mintegy 300 angus marhát tartó, üzlettársával közösen vágóhidat, illetve húsfeldolgozó üzemet működtető Kun Péter, a Hortobágy Angus résztulajdonosa, ügyvezetője.

Óriási vákuum van a magyar húsmarhapiacon, olyannyira, hogy ha a jelenleg tartásban lévő összes ilyen állatnak az összes szaporulatát itthon hizlalnánk meg és vágnánk le, még az is csak a töredékét fedezné a kialakulófélben lévő 4-4,5 kilós egy főre jutó marhahúsfogyasztásnak. A fő probléma, hogy a marha fogyasztásának nincs meg a kultúrája Magyarországon. Ez nem annyira a vásárló felelőssége, sokkal inkább azon kereskedőké, illetve áruházaké és áruházláncoké, akik/amelyek sajnálatos módon friss tőkehúsként mind a mai napig a tejelő vagy pedig a selejt marha húsát teszik a pultba. Ez pedig sem ízben, sem tápértékben nem említhető egy napon az élete első hónapjait legelőn töltő húsmarha húsával. A grillezés, szték-, hamburgersütés terjedésével szerencsére, a legkisebb településeken is nő az erre alkalmas marhahús iránti kereslet, épp ezért nem tartom kizártnak, hogy pár év alatt újra 8-10 kiló közelébe lehet feltornázni a fejenkénti hazai fogyasztást, úgy, hogy abban már túlnyomó részt képviseljen a húsmarha. Ha Szlovákiában 21, Romániában 19, Bulgáriában pedig 16 kiló marhahúst esznek meg az emberek fejenként, akkor szerintem ez nem egy lehetetlen szám. Persze az általam elképzelt változást nagymértékben hátráltatja, hogy a hazai előállítású minőségi marhahúst vagy külföldi, vagy rossz minőségű marhából előállítottal helyettesítik. Itt az áruházláncok tudnának érdemileg tenni a jó irányba fordulás érdekében

 - véli a szakember.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
kukorica, takarmány, hús, baromfi, sertés, marha, húsmarha, marhahús, tehén, áruházlánc, marhahúsfogyasztás, üzemanyagár,