Sosem látott pénzeső a magyar agráriumban: íme, ezek most a nyitott pályázatok

agrarszektor.hu2021. november 11. 16:45

Az Agrárminisztérium Megújuló vidék, megújuló agrárium programjának keretében 2021-ben 1100 milliárd forintnyi pályázat jelenik meg, amelynek célja a vidéki gazdaságok megerősítése, a magyar mezőgazdaság és élelmiszertermelés modernizációja - fogalmazott Feldman Zsolt az orosházi gazdafórumon.

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a legfontosabb feladatnak az élelmiszer-feldolgozás helyzetbe hozását, a versenyképes alapanyag-termelés erősítését, a kistermelők számára elérhető források biztosítását és a technológiai forradalom eredményeinek minden gazdálkodó számára elérhetővé tételét jelölte meg. Feldman Zsolt hangsúlyozta, hogy hisznek a magyar vidékben és építik jövőjét, ezért írtak ki az idei évben 1100 milliárd forint összértékben vidékfejlesztési pályázatokat. Mindenki számára biztosítják a fejlődés és a fejlesztés lehetőségét, a szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozóktól a kertészeken át az állattartókig - mondta az államtitkár.

Jön az agrárium csúcseseménye, az Agrárszektor Konferencia!

December 9-10-én rendezi meg a Portfolio Csoport az Agrárszektor Konferenciát, amely ma a hazai agrárium csúcseseményének számít. A kétnapos rendezvény napirendre tűzi azokat a legaktuálisabb és legforróbb témákat, amelyek döntően befolyásolják az agrárgazdasági szereplők üzleti-gazdálkodási tevékenységének eredményességét. A konferencia egyedülálló módon nyújt átfogó információkat az agrárgazdaság helyzetéről, és ad prognózisokat a támogatási, a finanszírozási, a piaci és az üzleti lehetőségekről, emellett napirendre veszi a legfontosabb szabályozási változásokat is. A résztvevőknek lehetőségük nyílik networkingre és kapcsolatépítésre is, és az esemény színvonalát rangos szakmai díjátadó is emeli. Ne hagyja ki az év egyik legfontosabb agráreseményét, jöjjön el a Portfolio Agrárszektor Konferenciára december 9-10-én.

Feldman Zsolt előadásában hangsúlyozta, hogy jelenleg is 25 különböző nyitott pályázati felhívás érhető el. Az újdonságok közül kiemelte az állattartók számára fontos takarmány-előállítás modernizálása érdekében október végén megnyílt, 50 milliárd forintos keretösszegű pályázati felhívást, valamint az ültetvényeket pusztító tavaszi fagykár elleni védekezés eszközeinek vásárlását támogató, november közepétől megnyíló pályázatot.

A legnagyobb figyelmet jelenleg a gazdálkodók részéről az agrár-környezetgazdálkodási támogatás igénylése kapja, amely 360 milliárd forint értékben ösztönzi a környezettudatos gazdálkodási gyakorlatok folytatására a mezőgazdasági termelőket. A támogatási kérelmeket november 25-ig kell benyújtani

- mondta el Feldman Zsolt.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
támogatás, vidékfejlesztés, államtitkár, fejlesztés, feldman-zsolt, takarmánygyártás, agrár-környezetgazdálkodás, támogatási-kérelem, korszerűsítés, vidékfejlesztési-pályázat, eszközbeszerzés, fagyvédelem, modernizáció, agrárminisztérium, eszközvásárlás,