Most már biztos: komoly kenyérdrágulás jön Magyarországon

agrarszektor.hu2021. november 15. 08:30

40 százalékkal emelhetik a malmok a liszt átadási árát januárban, és habár mindezt a szakemberek kicsit túlzónak tartják, abban biztosak, hogy a lisztből készült végtermékek árában két számjegyű drágulás várható jövő év elején. Ez azt jelenti, hogy fel kell készülni arra, hogy tavasszal már biztosan drágábban fogunk tudni sütőipari termékeket, így kenyeret is vásárolni.

A hetekben drasztikus áremelkedési folyamat kezdődött a tőzsdei termékek piacán, így a búza, kukorica árában is - szinte - duplázódást látni. Tonnánként 40-50 ezer forint helyett ma már 90 ezer forint felett jár az ár, sőt, a százezer forint sem ritka - mondta az InfoRádióban Hollósi Dávid, a Takarékbank Agrárüzletág ügyvezető igazgatója. Hozzátette, a magyar piacon ma már alig lehet búzát vásárolni; van a világpiacon egy felszippantó erő. Az erő három összetevője az energiaválság, a szuperciklus és a Covid okozta gazdasági változások.

A drágulás természetesen megjelenik a liszt árában is, kenyérfronton így nem sok jóra lehet számítani. Néhány hete az iparági szereplők még mindenkit nyugtattak, hogy van elég búza, de Hollósi Dávid szerint csak fizikailag van meg a gabona, a készleteket már lekötötték.

A korábbi években könnyebb volt a szabad piacról terményeket vásárolni, most nehéz. Aki nem készletezett be, nem kötötte le a magáét, az most már nagyon nehezen jut hozzá

 - magyarázta. Így tehát van egy negyedik összetevője is a drágulásnak: a hiánycikk státusz.

A kiskereskedelmi áremelkedésről elmondta, egy 50 százalékos lisztdrágulásból azért nem lesz ugyanekkora kenyérár-növekedés.

A problémát az okozza, hogy a modern élelmiszer-gazdaság még nem nézett szembe olyan helyzettel, hogy rövid idő alatt az ár minden komponense egyszerre emelkedjen ekkorát, az energia, a munka, a hozzáférés, az olajár, az anyagár. Azzal biztos számolni kell, hogy tavasszal drágábban fogunk tudni vásárolni sütőipari termékeket, de azért egy 40 százalékos drágulás kicsit erős lenne.

Ismert, a malmok 40 százalékkal emelik a liszt átadási árát, de Hollósi Dávid szerint összességében 10-15 százalékos drágulás jöhet. Ugyanakkor ez csak "a tankönyvi matematika", több befolyásoló tényező módosíthatja az árat tavaszig.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
gabona, energia, búza, kukorica, élelmiszer, kenyér, liszt, járvány, sütőipar, malom, koronavírus, energiaválság,