Így mentenék meg a méheket és a gazdákat: 22 ezren írták alá a kezdeményezést

MTI2021. november 17. 08:30

Több mint 22 ezer aláírást adtak le a szervezők a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) a méhek és a mezőgazdasági termelők védelmében indított európai polgári kezdeményezéshez - közölte az NVI az MTI-vel.

Azt írták, a "Mentsük meg a méheket és a mezőgazdasági termelőket! Méhbarát mezőgazdaságot az egészséges környezetért" elnevezésű európai polgári kezdeményezés támogatására a szervezők Magyarországról több mint 22 ezer támogató nyilatkozatot gyűjtöttek. Az aláírások döntő része online érkezett, papír alapú íveken pedig néhány száz. A papír alapú aláírásokat Nagy Attila, az NVI elnöke vette át a szervezők meghatalmazása alapján Fridrich Róberttől, a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetőjétől.

2019 őszén nyilvántartásba vett méhbarát polgári kezdeményezést a szervezők szerint Európa-szerte több mint 1,1 millió ember támogatta, ám az ellenőrzések miatt az érvényesnek talált támogató nyilatkozatok száma változhat. Az érvényességi feltételként országonként meghatározott minimálisan érvényes aláírásmennyiséget a szükséges hét ország helyett a várakozások szerint összesen 11 államban sikerült összegyűjteni a szeptember 30-án zárult gyűjtési időszakban.

A Nemzeti Választási Irodának az összes irat beérkezése után három hónap áll rendelkezésére, hogy a hazai és uniós jogszabályi előírásoknak megfelelően ellenőrizze az aláírásokat. A kezdeményezés magyarországi eredményét az NVI ellenőrzése után a Nemzeti Választási Bizottság határozata állapítja meg - közölte az NVI. A "Mentsük meg a méheket és a mezőgazdasági termelőket! Méhbarát mezőgazdaságot az egészséges környezetért" a 12. olyan európai polgári kezdeményezés, amelynek Magyarországon gyűjtött támogató nyilatkozatait az NVI ellenőrzi.

A Magyar Természetvédők Szövetsége azt közölte az MTI-vel, az európai polgári kezdeményezés fő követelése, hogy a szintetikus növényvédőszerek európai felhasználását 2030-ig 80%-kal csökkentsék és 2035-re teljesen számolják fel a használatukat. Emellett intézkedéseket várnak a biológiai sokféleség helyreállítására a mezőgazdasági területeken, továbbá jelentőst támogatást tartanak szükségesnek a gazdák számára az agroökológiára történő átálláshoz.

Az európai polgári kezdeményezés jogintézménye lehetővé teszi, hogy az Európai Unió állampolgárai közvetlenül felkérjék az Európai Bizottságot, terjesszen elő jogalkotási javaslatot a hatáskörébe tartozó területen. A polgári kezdeményezést a 27 uniós tagország közül legalább hétből származó, legkevesebb egymillió uniós polgárnak kell aláírásával támogatnia. A hét tagállam mindegyikében össze kellett gyűjteni az adott országra vonatkozó minimálisan szükséges számú aláírást, ez Magyarországon 15750-et jelentett.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
méhészet, védelem, jogalkotás, növényvédő-szerek, csökkentés, aláírásgyűjtés, méhész, tagállam, kezdeményezés, kivonás, szintetikus, méhvédelem, méhek-egészsége, méhészek,