Brutális válságban a sertéságazat: az összeomlás szélére került a piac

agrarszektor.hu2021. november 18. 13:15

Uniós piaci válságkezelési intézkedések bevezetését tartja szükségesnek a sertéságazatban kialakult krízishelyzet miatt Magyarország 18 más tagállam mellett. Az Európai Bizottság azonban elutasította az uniós országok kérését, és jelezte, hogy a már eddig is alkalmazott támogatási formák elegendő lehetőséget biztosítanak a válsághelyzet átvészelésére. A Bizottság válasza nagy port kavart az unióban, hiszen jelenleg az egész állattenyésztési ágazat komoly gondokkal küzd, a koronavírus hatása mellett ugyanis a különböző állatbetegségek is súlyos problémákat okoznak. Juhász Ágnes helyettes államtitkár szerint a problémák ellenére attól nem kell tartani, hogy az asztalokra nem jut sertéshúsból.

Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár az Infostartnak elmondta: nem a novemberi volt az első alkalom, nyár óta már többször fordultak Brüsszelhez. Most azt kérték, hogy a kialakult krízishelyzetre központi uniós forrásokból kezdődjön válságkezelés, valamint engedélyezzék, hogy a tagállamok nemzeti forrásból hosszabb ideig nyújthassanak úgynevezett emelt átmeneti támogatási kereteket. Reméli, hogy a bizottság a héten legalább azt elfogadja, hogy a tagállamok magukon segíthessenek, és akkor már át tudják csoportosítani a forrásokat, hogy a lehető legnagyobb mértékben támogassák az állattenyésztést. 

Jön az agrárium csúcseseménye, az Agrárszektor Konferencia!

December 9-10-én rendezi meg a Portfolio Csoport az Agrárszektor Konferenciát, amely ma a hazai agrárium csúcseseményének számít. A kétnapos rendezvény napirendre tűzi azokat a legaktuálisabb és legforróbb témákat, amelyek döntően befolyásolják az agrárgazdasági szereplők üzleti-gazdálkodási tevékenységének eredményességét. A konferencia egyedülálló módon nyújt átfogó információkat az agrárgazdaság helyzetéről, és ad prognózisokat a támogatási, a finanszírozási, a piaci és az üzleti lehetőségekről, emellett napirendre veszi a legfontosabb szabályozási változásokat is. A résztvevőknek lehetőségük nyílik networkingre és kapcsolatépítésre is, és az esemény színvonalát rangos szakmai díjátadó is emeli. Ne hagyja ki az év egyik legfontosabb agráreseményét, jöjjön el a Portfolio Agrárszektor Konferenciára december 9-10-én.
A sertéságazat és bővebben az állattenyésztés kettős szorításban van. A koronavírus hatása mellett a sertés- és baromfiágazat állategészségüggyel kapcsolatos vírusai is tizedelik az állományokat. Ezen kívül az energiaválság a takarmányárakon keresztül az abrakfogyasztó ágazatoknak nagyon komoly önköltség-növekedést és szorítást jelent

 - fejtette ki.

 

Ráadásul az állategészségügyi helyzet miatt több ázsiai ország felfüggesztette az európai sertésexport befogadását, és azok az uniós tagállamok, amelyek jelentős mennyiségben exportáltak az ázsiai piacokra, az európai piacon belül kezdik elvezetni ezt a termékfelesleget. Ezért a felvásárlási árak is elkezdtek csökkenni.

Az ágazat egyszerre szenved el bevételcsökkenést, drasztikus költségnövekedést az állategészségügyi válsághelyzet mellett, immár hónapokon át

- foglalta össze Juhász Anikó.

A helyettes államtitkár szerint attól nem kell tartani, hogy az asztalokra nem jut sertéshúsból. A kormány ugyanis már a nyáron jóváhagyott egy válságkezelő csomagot, így az ágazat számára bizonyos támogatásokat előrehozott és megemelt.

Nagyon fontos, hogy azok a vállalkozások, amelyek jelentkeztek erre a modernizációs programra, azok ne veszítsék el a termelési kedvüket, mert ha az megmarad, akkor az uniós válságból a végén akár nyertesen is kikerülhet az ágazat. Ezért fontos megtartani mindenképpen a termelést

 - hangsúlyozta. Juhász Anikó hozzátette, hogy a legtöbb állati termékből az önellátottság közelében, míg a baromfi esetében a fölött vagyunk, de fontos tartani a pozíciókat.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
állattenyésztés, sertéságazat, export, európai-bizottság, baromfi, sertés, állategészségügy, sertéstelep, sertéstenyésztés, intézkedés, koronavírus,