Dupláztak a vadászok Somogyban: két rekord trófeájú szarvast is ejtettek

agrarszektor.hu2021. november 20. 11:00

Somogy megyében a végéhez közeledik a barcogás, amely több szép trófeát is eredményezett a vadászatra jogosultaknak. Igaz, az állomány folyamatosan csökken, így mind kevesebbszer kerülhet dámbikatrófea a bírálókhoz.

A dámszarvas párzási időszaka, a barcogás október közepe felé kezdődik, s ilyentájt már lecsengőben van. Nagy János, a Bőszénfai Szarvasfarm vezetője elmondása szerint a simogatóban van még bika, amelyik a jellegzetes hangot hallatta, de ez már ritka. A megyében sok helyütt jelen van a lapátos agancsú állat váltóvadként, de ezeken a vadászterületeken olyan alacsony a létszáma, hogy barcogás nincs is. A dámszarvas leginkább a homokos talajú területeket kedveli - olvasható a Sonline.hu oldalán. 

Sugár László vadbiológus, a Kaposvári Campus professor emeritusa a portálnak elmondta, hogy a hetvenes és nyolcvanas években sok dámot telepítettek az országba, amelyből lett is szép állomány. A szakember hozzátette, hogy a háború előtt is voltak már területek, hiszen a főúri birtokok közül a Hunyady-vadaskertben dámokat tartottak. Ez Marcali és Hollád között terült el. Lábodon volt nagy állomány, de mára nagyon lecsökkent a számuk itt is, részben a sakál pusztítása miatt.

Kaszón van még említésre méltó állomány, de persze közel sem olyan jelentős, mint a gímszarvas. Ennek ellenére idén is voltak érdeklődő vendégvadászok, akik felkeresték a társaság vadászterületeit. Galamb Gábor a társaság vezérigazgatója kiemelte, hogy azokra a bikáikra, amiket a vadgazdálkodási tervükben előírtak, tudtak vendéget fogadni. A szakember hozzátette, hogy idén megdőlt a kaszói rekord is, hiszen a legnagyobb terítékre hozott dámbika trófeája 4,65 kilo­gramm súlyú volt.

Október közepén a Törökkoppányi Íjász Vadásztársaság területén egy vendégvadász egy 6 kilogramm trófeasúlyú dámbikát ejtett el, amely a megyei bírálaton 220,06 CIC nemzetközi pontot kapott. Ezzel jelenleg a hatodik az országos listán.

A megye legnagyobb vadászatra jogosultjának, a SEFAG Zrt.-nek a területein összesen 106 dámbika került terítékre. A legerősebbnek a szántódi vadászterület bizonyult, ahol 10 dámbika esett, átlagosan 4,85 kilogrammos trófeasúllyal és többségében koros bikák voltak. Innen került ki egy 5,47 kilogramm trófeasúlyú és a bírálat során 212,41 nemzetközi potot elért bika is, összességében 9 arany és egy ezüst minősítésű vadat ejtettek el. A társaság azt közölte: a területein a bírált dámszarvas bikák életkora átlagosan 8,9 év volt, s az elejtett vad 43 százaléka öreg korú volt, trófeáik súlya pedig meghaladta a 3 kilogrammot.

A társaság területein terítékre hozott dámszarvas bikák trófeái közül 13 arany, 11 ezüst, 6 bronz született. A társaság azt közölte, hogy az abnormális agancsok száma nagyon magas volt a lábodi régióban. Ezek átlagtömege 2,85 kilogramm volt és koruk átlagosan 9,2 év. A várt külföldi vendégek megérkeztek a SEFAG-hoz, hiszen osztrák vadászokból idén sokan érkeztek, a külföldi és belföldi vadászok aránya 70-30 százalékra tehető.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
szarvas, vadgazdálkodás, vadászat, ausztria, külföldi, szarvasbika, vendégvadász, vadásztársaság, osztrák, minősítés, trófea, dámszarvas, somogy-megye, sefag-zrt, trófeabírálat,