Most érkezett a hír: Vas megyében is megjelent a madárinfluenza

MTI2021. november 30. 12:15

A madárinfluenza vírus H5N1 altípusát mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy elhullott vetési lúdból, amelyet a szombathelyi Csónakázó-tavon találtak - közölték a hivatal honlapján kedden.

A tájékoztatás szerint az újabb eset is felhívja a figyelmet, hogy a madárinfluenza az ország bármely részén megjelenhet, különösen a vizes területek jelentenek nagy kockázatot. A Nébih arra szólítja fel a baromfitartókat, hogy fokozottan ügyeljenek állataik biztonságára, és szigorúan tartsák be a járványvédelmi előírásokat! Hozzátették, bár minimális az esélye, hogy emberek is megfertőződjenek a madárinfluenza vírusával, de a biztonság kedvéért javasolt elkerülni az érintkezést az élő és elhullott vadmadarakkal.

Legutóbb, egy héttel ezelőtt egy Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei baromfiállományokban mutatták ki a vírust. Előzőleg pedig a Csongrád-Csanád megyei Zsombón, egy 17 400 pecsenyekacsából álló állománynál, valamint a Békés megyei Újkígyóson, egy 8500 tenyészludat tartó gazdaságban illetve egy Bács-Kiskun megyei gazdaság állatainál azonosította a Nébih laboratóriuma a madárinfluenza H5N1 altípusát.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
baromfi, járvány, madárinfluenza, kacsa, járványvédelem, nemzeti-Élelmiszerlánc-biztonsági-hivatal, baromfitartó, előírás, lúd, vadlúd, baromfiállomány,