Őrület: ennyit változott a tejtermékek ára egy év alatt Magyarországon

agrarszektor.hu2021. november 30. 06:00

A 2021-es év az áremelkedésről szólt, ha az élelmiszeripart vesszük figyelembe, ugyanis aligha lehetne olyan élelmiszert találni, melynek ne emelkedett volna jelentősen az ára. Ebből a tejtermékek sem maradtak ki, olyannyira nem, hogy a nyerstej átlagára 3 százalékkal nőtt 2021 októberében a 2021. szeptemberihez képest, és 9 százalékkal meghaladta az előző év azonos hónapjának átlagárát. Sőt, az ágazatot a botrányok sem kerülték el az utóbbi időben, a Tej Terméktanács például hivatalos közleményt is kiadott a korábbi helyzet tarthatatlanságáról.

Mint ahogyan az Agrárszektor is megírta, a Tejtermék Tanács közölte, hogy a jövő évre is áthúzódó, folyamatos és kétszámjegyű ipari energiaár és egyéb költségnövekedésről (pl. szennyvíz, elektromos áram, víz, fuvardíj, alkatrész, tisztítószerek, vegyszerek, műtrágya, gyógyszer, munkaruházat stb.) számoltak be a tejtermelő tagok. A helyzet olyan súlyos, hogy egyre többen döntenek/döntöttek arról, hogy tehenészetüket és az állatállományukat csökkentik vagy felszámolják, amely rövid- és középtávon előrevetíti az állatállomány és a tejtermelés csökkenését. 

Közeleg az agrárium kihagyhatatlan csúcsesemény - Agrárszektor Konferencia december 9-10-én

Már csak néhány nap, és kezdődik az év nagy agráreseménye, a siófoki Agrárszektor Konferencia. A kétnapos esemény az agrárgazdaság legaktuálisabb és legforróbb témáit vonultatja fel csaknem húsz kerekasztal-beszélgetésben és száz előadóval december 9-10-én. A rendezvényen az államigazgatási, a vállalati, a pénzügyi és a szakmai-érdekképviseleti szféra csúcsvezetőitől hangzanak el azok az információk, amelyeket a piaci szereplők felhasználhatnak jövő évi és hosszabb távú eredményes gazdálkodási döntéseikhez. Emellett a konferencia lehetőséget nyújt a kapcsolatépítésre és a networkingre is. Ne hagyja ki a siófoki Agrárszektor Konferenciát december 9-10-én!
A folyamat a jelenlegi előrejelzések alapján megállíthatatlannak tűnik, így a tejtermelő gazdaságok helyzete napról napra romlik. A tejtermelők nemcsak a munkaerőköltségek és bérköltségek folyamatos emelkedését jelzik tömegesen, de mára már szinte lehetetlen megbízható állatgondozót és fejőházi munkaerőt is találni, aki vállalja a hétvégén és ünnepnapokon is elvégzendő nehéz feladatokat. Tarthatatlan, hogy a könnyű-, a nehéz- és pl. az elektronikai ipar munkaerő elszívó hatása miatt külföldi munkaerőt közvetítő cégekhez kell fordulni a munkaerő biztosítása érdekében

- írták a közleményükben.

Lassan, de biztosan emelkednek az árak

Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 116,41 forint/kilogramm volt 2021 októberében. A fehérjetartalom és a zsírtartalom egyaránt 0,09 százalékpontos javulása, valamint az alapár 2 százalékos emelkedése mellett a nyerstej átlagára 3 százalékkal nőtt 2021 októberében a 2021. szeptemberihez képest, és 9 százalékkal meghaladta az előző év azonos hónapjának átlagárát. A nyerstej felvásárlása 2021 októberében az előző havi mennyiségnél 2 százalékkal, a 2020. októberinél 3 százalékkal több volt. A nyerstej kiviteli ára 135,33 forint/ kilogramm volt 2021 októberében, az előző havihoz képest 9 százalékkal, az előző év azonos hónapjához viszonyítva 21 százalékkal emelkedett. A kiviteli ár 16 százalékkal meghaladta a termelői átlagárat. Az AKI PÁIR adatai szerint a nyerstej kiszállítása 18 százalékkal bővült 2021 októberében az előző év azonos hónapjához viszonyítva. 

Az AKI adatai alapján 2021 októberében az előző év azonos hónapjához képest a hazai előállítású tejtermékek közül emelkedett a gyümölcsös joghurt és a 2,8 százalék zsírtartalmú friss zacskós tej (egyaránt +6 százalék), a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos friss és tartós tej, az 1,5 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tej, valamint a kefir, az ömlesztett sajt (egyaránt +4 százalék), a tehéntúró és a trappista sajt (egyaránt +3 százalék), a natúr vajkrém és a tejföl (egyaránt +2 százalék), a natúr joghurt (+1 százalék) feldolgozói értékesítési ára, míg az adagolt vajé 1 százalékkal csökkent. A KSH adatai szerint ugyanebben az összehasonlításban emelkedett a trappista sajt (+6 százalék), a 2,8 százalék zsírtartalmú UHT- (tartós) dobozos tej és pasztőrözött ESL (hosszan friss) tej (egyaránt +3 százalék), az 1,5 százalék zsírtartalmú pasztőrözött ESL- (hosszan friss) tej (+2 százalék) fogyasztói ára. 

Elképesztő a drágulás más ágazatokban is

A takarmányárak történelmi magasságokban vannak. A gabona drágulása mellett a fehérjehordozók ára is drasztikusan emelkedett, és áruhiány is tapasztalható a takarmánypiacokon. Az emelkedő tej-önköltségek és az elképesztő ütemben növekvő építőanyagárak miatt a szarvasmarha telepek korszerűsítése, az állattartó telepek fejlesztésének és megújításának támogatása céljából elnyert pályázatok jelentős része biztosan nem fog megvalósulni, mivel a jelen és a közeljövő gazdasági racionalitásai ezt nem teszik lehetővé. A nyerstej ára az input költségek drasztikus változása miatt már az idén sem tudja fedezni az emelkedő önköltségeket. Piaci elemzések azt mutatják, hogy a tejtermelés szűkített önköltsége fél éven belül 15-20 Ft-tal is növekedhet megtermelt tej kilogrammonként, ami azt jelenti, hogy az átlag önköltség 125 Ft/kg (35 cent/kg) ár fölé emelkedik. A jelenlegi felvásárlási átlagár 110 Ft/kg.

Az AKI adataiból kiderült az is, hogy a tej feldolgozói értékesítési ára is emelkedett szinte minden termék esetében. A natúr vajkrém kilójáért 1108 forintot kellett tavaly októberben fizetni, ez idén már 1134 forintra emelkedett. A tehéntúró kilója 740 forintról 760-ra nőtt, míg a trappista sajt 1301 forintról 1334-re ugrott. De hasonló drágulás figyelhető meg a joghurtok, az ömlesztett sajt és a kefir esetében is. Az adagolt vaj ára azonban csökkent, tavaly október óta 1857 forintról 1839-re esett vissza. 

Változó számok az exportban

A nem sűrített, nem édesített tejből és tejszínből több mint 248 ezer tonna került exportra tavaly az első 8 hónapban, míg idén, ugyanebben az időszakban közel 253,5 ezer tonna. A sűrített vagy édesített tej, tejszín pedig hatalmasat ugrott, hiszen 2020-ban mindössze 343 tonnát exportáltak, 2021-ben viszont már 1320 tonnát. Azonban több esetben is csökkent az export mennyisége: kefirből és joghurtból tavaly 8143 tonnát exportáltak, idén ez a szám lecsökkent 6223-ra. A vaj és a vajkrém pedig 1169 tonnáról 658-ra esett vissza. 

Komoly változás jöhet a hazai tejágazatban

Az ALDI Magyarország nemrégiben bejelentette, hogy az áruházlánc az alapvető tejtermékeket magyar beszállítóktól vásárolja, amelyek kizárólag magyar tejet dolgoznak fel a vásárlói számára. Az állandó kínálatban kapható friss húsok mellett így újabb két kategóriában áll át belföldön, magyar alapanyagból készülő, magyar, illetve hazai termékek beszerzésére és forgalmazására a vállalat. Az áruházlánc magyar cégeknek szóló, nemzetközi beszállítói programot indít 2022-ben. 2021 decemberétől az alapvető tejtermékek kizárólag magyar tej feldolgozásával, hazai beszállítóktól érkeznek az áruházlánc 151 magyarországi üzletének polcaira. A választékbővítésnek is köszönhetően az üzletlánc 65 alapvető tejterméke - valamennyi konvencionális tej, trappista sajt, tejföl, kefir, natúr joghurt, rögös túró, túró rudi - magyar tejből, hazai feldolgozónál készül majd. 

Van bőven, mégsem iszunk, eszünk eleget

Azt már talán senkinek sem kell bemutatni, hogy mennyi jótékony hatással bírnak a tejtermékek, ráadásul a drágulások ellenére is elérhető áron lehet kapni őket, tele vannak velük az áruházak polcai, de továbbra sem iszunk, eszünk belőlük eleget. A magyar lakosság tej- és tejtermék fogyasztása - tejegyenértékben mérve - még az uniós átlag (250 kg) alatt, 165 kg körül mozog egy főre vetítve. Ezen belül fogyasztói folyadéktejből 54-55 litert fogyasztott el átlagosan egy fő 2018-ban, savanyított tejtermékből (joghurt, kefir, tejföl) pedig 13-14 litert. A sajt-és túrófogyasztás együtt 7,9 kg volt fejenként, míg vajból és vajkrémből 1,2 kg fogyott. A korábbi évekhez képest ezek a számok egyébként kismértékű emelkedést mutatnak, de még mindig elmaradnak az Európai Unió jelenlegi átlagfogyasztásától.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
élelmiszer, import, tej, áremelkedés, vaj, tejtermék, drágulás, tejtermelés, magyarország, tejágazat, joghurt, tejtermelők, egészséges-életmód, fogyasztásösztönzés, élelmiszertermelés, tejtermelő, fogyasztási-szokás, tejfogyasztás, exportcikk,