Elkészült a nagy terv: ennyi támogatásra számíthatnak a fiatal gazdák a jövőben

MTI2021. december 13. 14:45

Az új Agrárpolitikai Stratégiai Tervben nagyobb figyelem jut majd a fiatalokra és a kisgazdaságokra - mondta az agrárminiszter. Nagy István kifejtette, hogy a 2023-2027 közötti időszakra vonatkozó terv szerint továbbra is lesz területalapú támogatás, ráadásul a kisgazdaságok és a fiatal termelők többletforráshoz juthatnak.

Három részre osztanák - területalapon - a támogatásra jogosultakat: 10 hektárnyi területig hektáronként plusz 20 ezer forint támogatás járna, 300 hektárig plusz 10 ezer forint, őket követik az ezeknél nagyobb földet gondozók - részletezte az agrárminiszter. Hozzátette, továbbra is megmaradnak a termeléshez kötött támogatások, és új elemként a közvetlen támogatások között megjelenik az úgynevezett agroökológiai alapprogram, amely a gazdálkodók többlet környezeti vállalásait kompenzálja. Mint mondta, Magyarországon 103 ezer olyan gazda van, aki 10 hektárnál kisebb földet gondoz, a következő csoportban, a 300 hektárnál kisebb földet művelők pedig 60 ezren vannak, tehát ez a két csoport 163 ezer emberből áll.

A miniszter szerint jó lenne, ha minden gazda megértené, hogy ezek a támogatások nem jövedelempótlásra vannak, hanem úgy kell rájuk tekinteni, mint a fejlesztések önrészére. Nagyon fontos változásnak nevezte, hogy a kormány úgy döntött: az uniós jog adta maximális mértékben, 80 százalékban biztosít nemzeti kiegészítő finanszírozást az uniós fejlesztési forrás mellé. Ez azt jelenti, hogy soha nem látott mértékű forrás állhat rendelkezésre az agrárium fejlesztésére a következő időszakban.

Ez a stratégiai terv arról szól, hogy mindazt a hátrányt, amit elszenvedtek eddig a magyar gazdák versenyképességben, azt hogyan tudjuk leküzdeni az elkövetkező hét évben  

- fogalmazott Nagy István.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
támogatás, agrárpolitika, mezőgazdaság, stratégia, fejlesztés, fiatal--gazda, magyarország, tervezet, területalapú-támogatás, közös-agrárpolitika, nagy-istván, agrárminiszter, magyar-gazda, fejlődés, hektár, agrárminisztérium, terv, támogatás-mezőgazdaság, fiatal gazda, területalapú támogatás összege 2021 hektáronként,