Megrohamozhatják a boltokat a magyarok: ezt az élelmiszert keresi most mindenki

MTI2021. december 19. 11:00

Felkészült a karácsonyi rohamra a hortobágyi halgazdaság: naponta több tíz tonna, feldolgozott, illetve élő halat szállítanak a boltokba a telelőtavakból - közölte a cég vezérigazgatója az MTI-vel. Simon Károly elmondta: az idén egy hónappal korábban, már szeptemberben megkezdődött a téli lehalászás a 2800 hektár vízfelületű tavakból, december elejére az összes hal átkerült a telelőmedencékbe.

A hortobágyi halgazdaság Európa egyik legnagyobb pontytermelő halászata: az évente termelt 1500 tonna hal 80 százaléka ponty, mintegy 15 százaléka busa és amur, a többi ragadozó: harcsa, csuka és süllő - ismertette a vezérigazgató. Hozzátette: a halak 60 százalékát saját üzemükben dolgozzák fel és konyhakészen értékesítik, élő halat csak néhány üzletben értékesítenek, és a horgászatoknak adnak el, illetve kisebb mennyiségű növényevőt - amurt és busát - exportálnak Romániába.

Simon Károly felidézte, hogy a takarmányárak növekedése miatt 10-20 százalék közötti mértékben emelkedett az idén a halak ára, de nem tapasztalták, hogy emiatt kevesebb fogyna a karácsonyi időszakban. Sokan az utolsó napokra hagyják a vásárlást, így hétvégétől karácsonyig komoly rohamra számítanak saját mintaboltjaikban, és az áruházláncokban is - magyarázta a szakember. Simon Károly szerint bár bővül a hazai halfogyasztás - a korábbi egy főre jutó éves 4,5 kilogrammról 6,7 kilogrammra - még mindig jelentősen elmarad az Európai Unió tagállamainak 20 kilogrammos átlagától.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
hal, ponty, horgászat, halgazdaság, értékesítés, vásárlás, halfogyasztás, busa, harcsa, süllő, takarmányár, csuka,