Csúnyán pórul járhat, aki így akar vásárolni: ezekre jobb lesz odafigyelni

agrarszektor.hu2021. december 27. 17:15

Bár a karácsony elmúlt, szilveszter még előttünk áll. Két ünnep között többnyire már akciókhoz szokhattak a vásárlók, idén azonban úgy tűnik, hogy ez is elmarad. A szakemberek úgy vélik, hogy óriási leárazásokra nem igazán számíthatunk, így sajnos a nagy akcióvadászokra most szomorúbb időszak várhat. De mennyibe kerülnek a legfontosabb ünnepi alapanyagok és mire számíthatunk a következő napokban? Ezekre a kérdésekre most megkaphatjuk a választ.

Az infláció és az ellátási láncok akadozása miatt ugyanis az idei évben jóval mérsékeltebb kedvezményekkel készülnek az kereskedők. Vámos György, az OKSZ főtitkára a Pénzcentrumnak elmondta, ugyan a két ünnep között már elindulnak, majd januárban erősebben folytatódnak az leértékelések, a korábbi évekkel ellentétben azonban az igazi gigaakciók várhatóan elmaradnak. Mint fogalmazott, az elmúlt években a leárazások első hulláma már december első felében, de legkésőbb néhány nappal szenteste előtt elindult a kiskereskedelemben, idén azonban ez a legtöbb piaci szereplőnél elmaradt. Ennek oka elsősorban az elszálló infláció, amely fékezi a piaci szereplők árképzési lehetőségeit.

Azonban nem kell nagyon aggódni, Vámos György is nyugalomra inti a vásárlókat: a két ünnep között, illetve januárban természetesen jobban pörögnek majd az akciók. Azt viszont leszögezte, hogy ezek hatósugara kisebb lesz. Jóval kevesebb üzletben lesznek valódi készletkisöprő akciók, és a diszkontált termékek számát illetően is visszafogottabb akciós hullámmal számolhatnak a vásárlók. Az akciókat egyébként várhatóan nem egységesen hirdetik majd meg; boltonként (adott láncon belül is, a készlettől és a helyi vásárlói igények függvényében) és termékkategóriánként is komoly eltérések lehetnek az árképzésben. 

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
élelmiszer, karácsony, áruház, áruházlánc, vásárlás, diszkontlánc, akció, készletfelhalmozódás, december, szilveszter, vásárlási-szokás, bolt, készlet, készletmennyiség, diszkont, újév, kedvezményezett, szenteste,