Vészesen terjed a madárinfluenza Izraelben: több mint 10 ezer állat lehet veszélyben

agrarszektor.hu2021. december 28. 14:45

Egyre több országban okoz gondot a madárinfluenza, Észak-Izraelben például már több mint 2 ezer daru hullott el október óta Észak-Izraelben a a gyilkos kór miatt. Ohad Hatsofe, az izraeli Természetvédelmi és Parügyi Hatóság szakértője úgy véli, hogy további 10 ezer példány lehet fertőzött. Ebből is jól látszik, hogy a járvány ugyan minden évben kitör, idén azonban az eddigieknél is rosszabb a helyzet.

Uri Naveh, a szervezet munkatársa az elpusztult darvak számát rendkívülinek nevezte. Minden évben nagyjából 100 ezer daru éri el az országot, ez pedig idén sem volt másként. A becslések alapján körülbelül 40 ezer egyed maradt végül a régióban. A darvakat azonban támadja a H5N1 vírus, a kórokozót Izrael északi részén már tyúkokban is észlelték. Az érintett telepeknél fel is függesztette a tojásértékesítést a mezőgazdasági minisztérium - írja az AFP. A H5N1 egyébként ritka esetekben az embereket is megfertőzheti. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján a vírus 2003 óta több mint 450 embert ölt meg, az áldozatok többsége Indonéziában, Egyiptomban és Vietnámban élt. Magyarországon idén már több mint 1,5 millió baromfit kellett leölni.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
betegség, madárinfluenza, magyarország, állategészségügy, izrael, madárinfluenza.-károk, kórokozó, probléma, egészségügyi-világszervezet, figyelemfelhívás, veszély, madárvédelem, állatbetegségek, madárbarát, gyilkos, veszélyeztetettség, mezőgazdasági-minisztérium,