Súlyos a helyzet: tízezrével kell leölni a baromfikat a pusztító fertőzés miatt

MTI2021. december 29. 09:45

Mintegy nyolcvanezer tyúkot kellett levágni kedden Csehországban a madárinfluenza miatt, Szlovéniában pedig felfedezték az első fertőzési gócot. A kórt okozó vírus a vándormadarakkal terjed Európa-szerte.

Csehországban az állatorvosok kedden 80 ezer fertőzött tyúk levágására kényszerültek a Prágától 45 kilométerre északra fekvő Libotenice baromfitelepén. A múlt hét végétől több mint százezer tyúk pusztult el a csehországi farmon, ahol karácsony előtt 188 ezer szárnyast tartottak.

A madárinfluenzával fertőzött baromfik levágása jelenleg is folyamatban van - erősítette meg az országos állategészségügyi hatóság szóvivője, Petr Majer. A szóvivő szerint a H5N1 vírustörzs erősen fertőző, nagyon agresszív és elsősorban a tyúkok körében pusztít gyorsan és tömegesen. Az állatorvosoknak több mint egymillió, exportra szánt tojást is meg kellett semmisíteniük - közölte a szóvivő. Csehországban eddig a madárinfluenza 48 fertőző gócát regisztrálták, s ez rekordnak számít egy naptári éven belül.

Szlovéniában az ország északi részében vesztegzárat rendeltek el kedden egy kis kis farmon, ahol az első fertőzést észlelték - közölték a szlovén hatóságok. Szlovéniában ez volt az első, H5N1 vírus okozta fertőzés. A szárnyasoknak a szokásosnál nagyobb mértékű pusztulása miatt elrendelték a tesztelést a Ljubljanától mintegy 100 kilométerre északkeletre fekvő Vendbeszterce (Slovenska Bistrica) közelében lévő telepen. A fertőző farmon és a környékén meghozták a megfelelő intézkedéseket, a tenyésztőket felkérték az állatok elkülönítésére.

Franciaországban nemrégiben találtak madárinfluenza-gócokat az ország délnyugati részén, Nagy-Britanniában pedig december elején jelentették be, hogy félmillió szárnyast kellett levágni a valaha látott legnagyobb madárinfluenza-járvány miatt. Belgiumban és Hollandiában is karantén-intézkedéseket rendeltek el az elmúlt hónapokban, miután több madárinfluenza-gócot tártak fel.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
export, tojás, baromfi, farm, tyúk, fertőzés, madárinfluenza, szárnyas, intézkedés, állatorvos, teszt, vándormadár,