Durva áremelés jön a hazai henteseknél: húzós árakra készülhetnek a magyarok

agrarszektor.hu2022. január 11. 09:45

Három lépcsőben, összesen 25-30 százalékkal emelkedhet idén a baromfitermékek ára. A Baromfi Termék Tanács (BTT) elnök-igazgatója szerint január vége felé, kora tavasszal és nyáron várhatóak az árak növekedése. Mindemellett a sertéshús is drágulni fog idén, mert a következő időszakban a takarmányárak is be fognak épülni az árakba.

Zsebbenyúlós lesz az idei év a magyarok számára, mind a baromfiból készült termékeket, mind a sertéshúsokat illetően komoly áremelkedések várhatóak 2022-ben. A Baromfi Termék Tanács (BTT) elnök-igazgatója szerint várhatóan három lépcsőben, összességében pedig 25-30%-kal emelkedhet idén a baromfitermékek ára - olvasható a HVG.hu oldalán.

Ezt több lépcsőben fogja megvalósítani a kereskedelem, vélhetőleg január vége felé, egy pedig majd a kora tavaszi időszakban várható, és még valószínű, ekkor is szükség lesz, nyári, nyár eleji áremelkedésre

- mondta Csorbai Attila, aki a jelenséget a megnövekedett takarmány- és rezsiköltségekkel magyarázta.

A Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke szerint a sertéshús is drágulni fog, mivel a sertéságazatban nőttek a takarmányárak. Éder Tamás elmondta, hogy a következő fél év, háromnegyed év, egy év során, ez a növekvő takarmányozás önköltsége szép lassan beépül majd az élősertés árába, és ez szép lassan meg fog jelenni a piacon, valószínűleg a fogyasztói árakban is. Éder Tamás korábban azt is elmondta, hogy az árak korrekciója már tavaly év végén megkezdődött, amint arról az Agrárszektor is beszámolt.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
áremelkedés, baromfi, btt, drágulás, éder-tamás, baromfi-termék-tanács, csorbai-attila, baromfi-terméktanács, takarmányozás, hússzövetség, baromfitermék, fogyasztói-ár, takarmányár, költségnövekedés, sertés-ára, magyar-húsiparosok-szövetsége,