Kész, vége? Teljesen eltűnhet az eddig ismert tél Magyarországról

agrarszektor.hu2022. február 12. 15:00

Az elmúlt negyven év alatt 15 napról 11-re csökkent a havas napok éves száma és a csökkenés az elmúlt tíz évben lett látványosabb - olvasható a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően című szakportál cikkében. Szabó Péter éghajlatkutató és Pongrácz Rita a kutatásában a havas napok (amikor legalább egy centiméternyi hó hullott) és az éghajlatváltozás összefüggéseit vizsgálta.

Mint kiemelték, az elmúlt évtizedben jelentős havazásokból országos átlagban jóval kevesebb fordult elő, utoljára 2013-ban volt példa az egész országot érintő nagy havazásra, néhány évben pedig egyáltalán nem volt. A legnagyobb csökkenés az összes havas napok számában épp az eddigi leghavasabb országrészben, Északkelet-Magyarországon történt - tették hozzá, de kitértek arra is, hogy a havazások alakulását alapvetően két tényező befolyásolja: az egyik az azok számát csökkentő téli felmelegedés, míg a másik a téli csapadék várható növekedése.

A havazások e két ellenkező hatás eredőjeként fognak változni, és úgy tűnik, hogy a melegedés erőteljesebben fog hatni, ugyanakkor a téli nagyobb csapadékösszegek miatt egy-egy jelentősebb havazásra továbbra is számítanunk kell

- fogalmazta meg Szabó Péter és Pongrácz Rita.

Amint írták, a modellszimulációkhoz hozzáadva az "emberi kényszerhatást" (üvegházhatásúgáz-kibocsátásokat), akkor csak 50%-os bizonyossággal állítható, hogy a csökkenésért az emberi tevékenység a felelős, hozzátéve: a klímamodellek optimista jövőképe szerint - ha jelentősen csökken a kibocsátás - a század végéig még így is mérsékelt csökkenés várható a havazások számában. A pesszimista, úgynevezett RCP8.5 forgatókönyv szerint viszont, ha az eddigi mértékben folytatódik a légkör üvegházhatású gázokkal való telítése, a változás jóval nagyobb lesz, és a század vége felé öt nap alatt alakulhatnak az országos éves átlagok. Ez pedig kétharmaddal való csökkenést jelent a 21. század elejéhez képest. A területi eloszlás változékonysága miatt ez azt is jelentheti, hogy egyes országrészekben akár évekig nem lesz jelentős havazás - jegyezték meg.

A kutatók megállapították, hogy a következő húsz évben az országban sehol nem fog a jelenlegihez, a 2001-2020-ban átlagos 13 naphoz képest változni a havazások száma, és 2040-től is inkább csak a pesszimista forgatókönyv szerint, északkeleten várható 5 nap feletti csökkenés az átlagos éves gyakoriságban. A klímamodellek azt jelzik, hogy a következő negyven évben a délnyugati és az északkeleti határvidéken a nagy havazások számában csökkenése várható, viszont az ország nagy részén nem várható változás, sőt, a Dunántúl északi részén és a Bükkben még kisebb növekedésre is lehet számítani. Majd 2081-2100-ra - szintén a pesszimista forgatókönyv szerint - az Északi-Középhegységben és a Bakonyban, ahol egyébként is a legtöbbször fordult elő havazás: évente átlagosan 10-15 nappal kevesebb havazásra lehet számítani.

Szabó Péter és Pongrácz Rita kutatásában arra hívta fel a figyelmet, hogy "ha gyorsan megkezdjük az antropogén kibocsátás mérséklését, a zöldítést, ezzel pedig elérjük a koncentrációváltozás lassulását (2100-ra akár a megállítását is), akkor a havazások esetén a várható csökkenés csak kisebb mértékű lehet". Mint fogalmaztak, "az eddigi trendek visszafordulása csak abban az esetben lehetséges, ha az emberi kényszerhatást minél hamarabb és minél gyorsabban visszafogjuk, így unokáink is élvezhetik majd a havas táj szépségét" - olvasható a Másfélfok oldalán.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
tél, csökkenés, , hideg, havazás, klímaváltozás, felmelegedés, forgatókönyv, meteorológus, klímakutató, hóesés,