Elárulta a szakember: erre van most a legnagyobb szüksége a hazai horgászoknak

agrarszektor.hu2022. február 13. 19:00

A horgászturizmus fejlesztése, a magyarországi halfogyasztás bővítése, az ágazat több mint kétezer munkahelyének megőrzése és fejlesztése: ezeket nevezte a legfontosabb feladatoknak Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke. A szakember szerint a horgászturizmus lehet az ágazat fejlődésének egyik kitörési pontja.

A koronavírus-járvány ideje alatt ugrásszerűen megnőtt a horgászok létszáma Magyarországon. Remélem, ebben az évben meg tudjuk tartani a közel 700 ezer horgászt - mondta az InfoRádiónak Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) elnöke. A szakember korábban elmondta, hogy 2010 óta csaknem megháromszorozódott, 280 ezerről 770 ezerre nőtt a regisztrált horgászok száma Magyarországon. Közülük mintegy 600 ezer horgász vált ki minden évben állami jegyet és valamilyen területi jegyet, amint arról az Agrárszektor is beszámolt.

Szűcs Lajos szerint a horgászturizmus lehet fejlődésük egyik kitörési pontja. Ahogy fogalmazott, nagyon jól tudják, hogy a sok turisztikai attrakció, hely, lehetőség egy viszonylag szűk időablakba zsúfolódik össze, ők azonban úgy látják, hogy a horgászok, ha nem is egész évben, de az év nagyon hosszú szakaszában folytathatják a tevékenységüket.

Ha olyan turisztikai helyzeteket tudunk teremteni, olyan megállapodásokat tudunk kötni, hogy akár egy wellnesshétvégébe ágyazva is lehet ilyen szolgáltatásokat nyújtani, akkor ezt a szezont is ki lehet tolni, jobb helyzetbe hozva a szálláshelyeket, éttermeket

- mutatott rá Szűcs Lajos.

A Mohosz elnöke kitért arra is, hogy ma 7 kilogramm az egy főre eső halfogyasztás Magyarországon a korábbi 4-gyel szemben. A szakember megjegyezte, hogy az európai átlagban, amelyet felhajt a tengeri halak fogyasztása, 20-25 kilogramm között van ez a szám. Ez megint csak komoly irány: a magyar tógazdasági rendszerben termelt hal minősége kiváló és nagyon jó élvezeti értékkel is bír, ezért a következő években nagyon sokat kell tenni azért, hogy a vízhiányos területeken, mint például a Dunántúlon, az előállt helyzeteket megoldják - ecsetelte Szűcs Lajos, aki szerint számos tógazdaság vár felújításra.

Szólt arról is, hogy a kormány jogszabályalkotásban a Mohosz partnere volt, a szövetség megkapta a halgazdálkodás jogát természetes vizeken, jelenleg 37 nevesített közfeladatot lát el. A kormány és a Mohosz közötti stratégiai megállapodást pedig márciusban megújítják.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
horgászat, turizmus, program, stratégiai-megállapodás, horgászturizmus, horgász, halgazdálkodás, munkahely-védelem, halfogyasztás, haltermelés, mohosz, bővítés, horgászjegy, szolgáltatás,