Élesedik az orosz-ukrán konfliktus: kőkemény árrobbanás jöhet a magyar boltokba

Élesedik az orosz-ukrán konfliktus: kőkemény árrobbanás jöhet a magyar boltokba

agrarszektor.hu
Az orosz-ukrán konfliktus mondhatni, hogy jelenleg behálózza mindennapjainkat. A kialakult helyzet önmagába véve is szörnyű, a gazdasági háttérről nem is beszélve. A mezőgazdaság sem marad érintetlen, ezt jól mutatja az is, hogy a két ország közötti feszültségek miatt már egyre magasabb a búza, a kukorica és a napraforgóolaj jegyzése a határidős piacokon. A feldolgozók ugyan próbálnak alternatív ellátási útvonalakat találni, de az elemzők és kereskedők szerint a konfliktus jelentősen felhajtja majd a világpiaci élelmiszerárakat, amelyek már így is többéves csúcsok közelében vannak. Az étolajat például megvédi az árstop, de a kenyér nem biztos, hogy ilyen "szerencsés" lesz.

Mivel Ukrajna és Oroszország a világ búzakivitelének mintegy 29 százalékát, a világ kukoricakészletének 19 százalékát és a világ napraforgóolaj-kivitelének 80 százalékát adja, a kereskedők aggódnak, hogy bármilyen katonai összecsapás hatással lehet a terményforgalomra, és az importőrök tömeges rohamot indíthatnak el a fekete-tengeri régióból származó készletek pótlására. Ahogy az sem kizárható, hogy a nyugati országok szankciói hatására Oroszország korlátozza a kivitelt - írja a Napi.hu. A chicagói búza határidős jegyzései kedden több mint 2,5 százalékot ugrottak, a kukorica 7 hónapos csúcsot ért el, és a szójabab is drágult. Mindhárom kulcsfontosságú élelmiszer- és takarmány-összetevő mintegy 40 százalékkal emelkedett a 2021-es mélypontokról, amit a globális termelés csökkenése és a robusztus kereslet is elősegített - összegezte az adatokat a Reuters.

A tavasz kiemelkedő agráreseménye: Agrárium Konferencia Kecskeméten

Április 6-án rendezi meg Kecskeméten a Portfolio Csoport tavaszi Agrárium 2022 konferenciáját, amely a gazdálkodási évet megalapozó, illetve megerősítő információkat nyújt a hazai agrárgazdaság szereplőinek. A rendezvény bemutatja és részletesen kifejti azokat a legfontosabb jogszabályi, támogatási, piaci, finanszírozási, innovációs és jövedelmezőségi változásokat, amelyek döntően befolyásolhatják az agrárvállalkozások tevékenységeit. A konferencia gyakorlati útmutatással és naprakész információkkal járul hozzá ahhoz, hogy az agrárgazdasági vállalkozások eredményes gazdasági döntéseket hozhassanak. A rendezvény valamennyi üzemméretű gazdálkodónak hasznos tájékoztatást nyújt a 2022-es évet érintő legjelentősebb agrárgazdasági változásokról. Ne hagyja ki az Agrárium 2022 Konferenciát április 6-án Kecskeméten!

EZ IS ÉRDEKELHET

A National Australia Bank agrárgazdasági közgazdásza szerint a fekete-tengeri régióból érkező szállítások zavarai hatással lesznek a globális készletekre, a közel-keleti és afrikai vásárlók vélhetőlen alternatív forrásokat fognak keresni. A Refinitiv szállítási adatai szerint 2021-ben az orosz búzaexport mintegy 70 százaléka a közel-keleti és afrikai vevőknek ment. A kereskedők úgy gondolják, hogy a fokozódó feszültségek máris arra késztettek néhány vevőt a régióban, hogy más beszállítókhoz irányítsa át a hajókat, mivel attól tartanak, hogy egy esetlegesen kitörő háború hosszas rakodási késedelmekhez vezethet. A hajók egyébként kerülik a Fekete-tengert, ellátási zavarok pedig már most is vannak.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az ENSZ Élelmezési Ügynöksége szerint a világ élelmiszerárai már most is 10 éves csúcsok közelében mozognak, amit a búza és a tejtermékek iránti erős kereslet vezet - közölte az ENSZ Élelmezési Ügynöksége tavaly év végén. Magyarországon 2022. januárban a fogyasztói árak átlagosan 7,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, 2021. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 10,1, ezen belül az étolajé 33,4 százalékot emelkedtek - az ukrán válság azonban még feljebb lökheti ezt a szintet, de a fogyasztókat elkerülheti az élelmiszer-árstop miatt, a kenyér és a liszt ára viszont kilőhet a magyar boltokban is. A mezőgazdasági piacokat a nyersolaj árának emelkedése is támogatja, mivel a mezőgazdasági termékeket egyre nagyobb mértékben használják fel alternatív üzemanyagok előállításához. Ráadásul a szállítmányozási költségek is elérhetik a bolti árakat a feldolgozott élelmiszereknél.

Címlapkép forrása: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?