Nemzetközi szőlészeti-borászati kutatási program vezetője lesz az egri egyetem

agrarszektor.hu2022. február 25. 10:30

Két nemzetközi szőlészeti-borászati kutatási program konzorciumvezetője lesz tavasztól több éven át az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE) - jelentette be az intézmény általános rektorhelyettese sajtótájékoztatón szerdán, Egerben. Váczy Kálmán Zoltán elmondta: az összesen mintegy 500 ezer euró költségvetésű európai program egyike a szőlészet-borászat oktatásfejlesztési területére fókuszál, míg a másik az innovatív technológiák és okoseszközök szőlőművelésben történő alkalmazását kutatja.

Zsófi Zsolt, az egyetem Szőlészeti és Borászati Intézetének vezetője elmondta: az Erasmus+ pályázaton elnyert forrás finanszírozza áprilistól három éven át 5 konzorciumi partner, az egri mellett egy-egy portugál, spanyol, francia és olasz felsőoktatási intézmény oktatásfejlesztési munkáját. Céljuk a hallgatók felkészítése a klímaváltozás elleni küzdelemre a szőlészet-borászati ágazatban. A projekt fontos eleme egy, a témát felölelő, a konzorciumon kívül is szabadon hozzáférhető elektronikus tananyag kidolgozása, mely hozzájárul a jövő szakembereinek felkészítéséhez - húzta alá. Tapasztalatcserét, és a társintézmények megismerésének lehetőségét biztosító programokat, nyári egyetemeket is szerveznek - tette hozzá.

A tavasz kiemelkedő agráreseménye: Agrárium Konferencia Kecskeméten

Április 6-án rendezi meg Kecskeméten a Portfolio Csoport tavaszi Agrárium 2022 konferenciáját, amely a gazdálkodási évet megalapozó, illetve megerősítő információkat nyújt a hazai agrárgazdaság szereplőinek. A rendezvény bemutatja és részletesen kifejti azokat a legfontosabb jogszabályi, támogatási, piaci, finanszírozási, innovációs és jövedelmezőségi változásokat, amelyek döntően befolyásolhatják az agrárvállalkozások tevékenységeit. A konferencia gyakorlati útmutatással és naprakész információkkal járul hozzá ahhoz, hogy az agrárgazdasági vállalkozások eredményes gazdasági döntéseket hozhassanak. A rendezvény valamennyi üzemméretű gazdálkodónak hasznos tájékoztatást nyújt a 2022-es évet érintő legjelentősebb agrárgazdasági változásokról. Ne hagyja ki az Agrárium 2022 Konferenciát április 6-án Kecskeméten!

Hegyi Ádám István, az EKE Kísérleti Szőlőültetvények és Borászat igazgatója a másik projektről elmondta: két-két magyar és olasz partner vesz részt. Hazai oldalról az egyetem mellett az egri borvidék 11 pincészetét tömörítő Egri Borműhely, míg olasz részről a Padovai egyetem és egy szőlészetekben alkalmazható okoseszközök gyártásával foglalkozó helyi vállalkozás.

Szavai szerint a két éven át tartó közös munka eredményeként létrehoznak egy szabadon hozzáférhető internetes portált, ahol bemutatják az innovatív eszközök alkalmazását a szőlőművelésben. Egy olaszországi és egy egri mintaterületen távérzékelésen alapuló méréseket végeznek majd, magyar részről a borműhely tagjai közé tartozó Tóth Ferenc Pincészet, Síkhegy-dűlője lesz a mintaterület - mondta a birtokigazgató. A projekt során használt eszközökhöz kapcsolódó ismereteket ez esetben is oktatási anyagokban összegzik.

Gál Tibor, az Egri Borműhely alelnöke a tájékoztatón rámutatott: közreműködésük azon a felismerésen alapul, hogy a korszerű szőlőtermesztés ma már tudományos megalapozottságú adatokra épülő munka. Az ágazat egri képviselői is egyre inkább igénylik a tudomány támogatását tevékenységük hatékonyabbá, gazdaságosabbá, versenyképesebbé tétele, és a csúcsminőséget képviselő, dűlőszelektált borok biztonságos előállítása érdekében.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
borászat, bor, szőlő, oktatás, szőlészet, fejlesztés, borvidék, kutatás, egri-borvidék, innováció, szőlőtermesztés, szőlőművelés,