Fontos bejelentést tett az Agrárkamara a tankolási limit bevezetéséről

agrarszektor.hu2022. március 9. 15:30

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara széles körű felmérést végzett tagjai körében. Ennek eredménye alapján minden harmadik termelő tart attól, hogy az üzemanyag-kiskereskedelem egyes szereplői által bevezetett korlátozások akadályozzák a tavaszi munkálatok elvégzését. Ennek elkerülése érdekében megjelent az a jogszabály, ami kimondja, hogy a töltőállomásoknak ki kell szolgálniuk a 3,5 tonnát meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsikat, traktorokat és mezőgazdasági erőgépeket.

A kormány tavaly év végén vezette be a benzinárstopot, amelynek keretében a 95-ös oktánszámú motorbenzin és a dízelgázolaj árát literenként 480 forintban maximalizálták. Az intézkedés első ütemben három hónapra szólt, majd később 2022. május 15-ig meghosszabbításra került. Számítások szerint enélkül az üzemanyagok ára a hazai kutakon jelenleg elérné a 600 forintot literenként. A közelmúltban több piaci szereplő is 100 literes tankolási limitet vezetett be, amely bár a lakossági fogyasztást nem befolyásolja, a küszöbön álló tavaszi munkák elvégzését akadályozhatja azon termelők esetében, akik töltőállomásokon szerzik be az üzemanyagot - írja a NAK. 

A tavasz kiemelkedő agráreseménye: Agrárium Konferencia Kecskeméten

Április 6-án rendezi meg Kecskeméten a Portfolio Csoport tavaszi Agrárium 2022 konferenciáját, amely a gazdálkodási évet megalapozó, illetve megerősítő információkat nyújt a hazai agrárgazdaság szereplőinek. A rendezvény bemutatja és részletesen kifejti azokat a legfontosabb jogszabályi, támogatási, piaci, finanszírozási, innovációs és jövedelmezőségi változásokat, amelyek döntően befolyásolhatják az agrárvállalkozások tevékenységeit. A konferencia gyakorlati útmutatással és naprakész információkkal járul hozzá ahhoz, hogy az agrárgazdasági vállalkozások eredményes gazdasági döntéseket hozhassanak. A rendezvény valamennyi üzemméretű gazdálkodónak hasznos tájékoztatást nyújt a 2022-es évet érintő legjelentősebb agrárgazdasági változásokról. Ne hagyja ki az Agrárium 2022 Konferenciát április 6-án Kecskeméten!

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara több mint 1 600 tagja részvételével végzett felmérést. A megkérdezettek mintegy harmada nyilatkozott úgy, hogy az általa tapasztalt fennakadás érinti a tavaszi munkálatok ellátását. Ennek elkerülése érdekében jelent meg a kisbenzinkutaknak a vidéki ellátásbiztonság garantálása érdekében történő támogatásáról szóló 84/2022. (III. 5.) Kormányrendelet, amely kimondja, hogy az üzemanyagtöltő állomásnak köteles biztosítania a 3,5 tonnát meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi, traktor és mezőgazdasági erőgépek töltését. Kérjük tagjainkat, hogy amennyiben ettől eltérő magatartást tapasztalnak valamely töltőállomáson, azt jelezzék falugazdászuknak.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
üzemanyag, benzin, mezőgazdasági-gépek, nemzeti-agrárgazdasági-kamara, mezőgazdasági-munkálatok, benzinkút, figyelemfelhívás, fontosság, üzemanyag-fogyasztás, mezőgazdasági-jármű, üzemanyagár, benzinmotor,