Súlyos étolajdrágulás jöhet a boltokban: kemény hónapokra készülhetnek a vásárlók

agrarszektor.hu2022. március 10. 13:00

Az Oroszország által megtámadott Ukrajna a világ legnagyobb napraforgóolaj-termelője. A termék egyik legnagyobb felvásárlója nem más, mint az Európai Unió. Magyarországon pedig amint lejár a kormányzati árstop, vélhetően a kisboltokba is be fog robbanni az orosz agresszió hatása. A fekete-tengeri régió napraforgóolaj-exportjának akár 60 százaléka is késhet az idei gazdasági évben Oroszország ukrajnai inváziója miatt, ez a körülmény alaposan felhajthatja az árakat. James Fry, az LMC International tanácsadó cég elnöke úgy véli, hogy egyfajta "tökéletes viharral" nézhetnek szembe az étolajok.

Valószínűleg jóval kisebb területre fog korlátozódni a hamarosan időszerű napraforgó- és kukoricaültetés Ukrajnában és Oroszországban, mondta James Fry egy konferenciára készített anyagban. Alig egy hónappal ezelőtt az LMC International tanácsadó cég még azzal számolt, hogy a Fekete-tengeri napraforgóolaj export jóval több mint 2 millió tonnával, 13,5 millió tonnára nőhet 2021-22-ben - Fry szerint kérdéses, hogy ebből mennyi fog kiesni a háború miatt. Az olajok exportkészlete alacsony, a szekrény üres - írja a Portfolio. Nincs más alternatíva, mint hagyni, hogy a magas árak elvégezzék a kereslet racionalizálásának feladatát a piac kiegyensúlyozása érdekében

A tavasz kiemelkedő agráreseménye: Agrárium Konferencia Kecskeméten

Április 6-án rendezi meg Kecskeméten a Portfolio Csoport tavaszi Agrárium 2022 konferenciáját, amely a gazdálkodási évet megalapozó, illetve megerősítő információkat nyújt a hazai agrárgazdaság szereplőinek. A rendezvény bemutatja és részletesen kifejti azokat a legfontosabb jogszabályi, támogatási, piaci, finanszírozási, innovációs és jövedelmezőségi változásokat, amelyek döntően befolyásolhatják az agrárvállalkozások tevékenységeit. A konferencia gyakorlati útmutatással és naprakész információkkal járul hozzá ahhoz, hogy az agrárgazdasági vállalkozások eredményes gazdasági döntéseket hozhassanak. A rendezvény valamennyi üzemméretű gazdálkodónak hasznos tájékoztatást nyújt a 2022-es évet érintő legjelentősebb agrárgazdasági változásokról. Ne hagyja ki az Agrárium 2022 Konferenciát április 6-án Kecskeméten!

A Malajziában helyi szállításra szánt nyers pálmaolajjal júliusig valószínűleg tonnánként 1578 és 1940 dollár között fognak kereskedni a szakember szerint, a felső becslés a mostani szinthez képest közel 20 százalékos drágulást jelentene. A határidős jegyzés Kuala Lumpurban ma 6 823 ringgit körül állt (1631 dollár), ezzel idén már 32,3%-ot ugrott a jegyzés. Fry szerint a délkelet-ázsiai pálmaolaj-szállítások összesítve csak a harmadik negyedévben fogják meghaladni a 2020-as szinteket. Hétfőn azt prognosztizálta a szakember, hogy a malajziai termelés idén csak 3-4 százalék körül fog növekedni a munkaerőhiány miatt, míg az "igazi krízis" az étolajellátásban a következő hat hónapban következik be.

Az inflációs kilátások nem fognak javulni a szakember szerint, a központi bankok pedig kamatemelésekbe kezdenek, hogy visszafogják a gazdasági tevékenységet és csökkentsék a keresletet a visszaesett élelmiszer- és üzemanyag-kínálat miatt. A legrelevánsabb rövid távú reményforrás a magasabb pálmaolaj-exportra az lehet, hogy a legnagyobb termelő Indonézia megszünteti a szállítási kvótákat, Fry szerint azonban kétséges, hogy erre sor fog kerülni. A legnagyobb mértékben fogyasztott étolaj ára azonban mégis csökkenni fog, ahogy a kínálat felhalmozódik az év második felében - ez azt jelenti, hogy a szakember szerint a nyers pálmaolaj tonnánként 1480 és 1675 dollár közé fog majd visszaesni.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
napraforgó, import, export, oroszország, áremelkedés, európa, pálmaolaj, drágulás, magyarország, étolaj, ellátási-lánc, fogyasztási-szokás, probléma, napraforgóolaj, exportcikk, orosz-ukrán-háború, ú,