Így lehet versenyképes a magyar halágazat: tényleg ez a siker titka?

agrarszektor.hu2022. március 19. 18:00

Természetes vizeink megóvása és a hosszú múltra visszatekintő magyar horgászkultúra tradícióinak megőrzése nemzeti kötelességünk - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Rába és Marcal folyó halállományának növelése és védelme érdekében végzett beruházás átadási ünnepségén, Koroncón.

A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a kormány stratégiai partnerével, a Magyar Országos Horgász Szövetséggel közösen azért dolgozik, hogy hazai vizek élővilágát minden körülmények között megóvhassa. Ennek érdekében az elmúlt három évben több mint 150 horgászszervezet részesült összesen csaknem 450 millió forint értékű haltelepítési támogatásban, 2020-ban pedig megvalósulhatott a magyar halgazdálkodás történetének legnagyobb haltelepítési akciója is. Emellett a halállomány nagyságának és sokszínűségének megőrzése érdekében kiemelt figyelmet fordítanak a vízminőség megőrzésére is.

Ehhez az elmúlt években, 137 támogatott horgászszervezet munkája révén, összesen 165 millió forint értékű, a vízminőség javítását szolgáló eszközpark jöhetett létre. A tavalyi év végére pedig már 165 szervezet állíthatott fel olyan rendszert, amely a vízparti környezet fenntartását szolgálja, ezzel is elősegítve a horgászok komfortérzetét, amihez mintegy 320 millió forint támogatást használtak fel - tette hozzá. A miniszter felhívta a figyelmet a Magyar Halgazdálkodási Operatív Programra is. A kezdeményezés egyrészt a természetes vizek halállományának növelésére törekszik, miközben a vízfolyások ökológiai állapotának és a víz minőségének javítása érdekében, az ágazat helyzetét meghatározó adatok pontosítása végett továbbfejleszti az adatgyűjtési és ellenőrzési rendszert is. Másrészt feladatának tekinti a meglévő akvakultúra termelő és halfeldolgozó vállalkozások fejlesztését, valamint versenyképességük növelését - emelte ki Nagy István.

A miniszter arról is beszélt, hogy a Rába, hazánk egyik legkevésbé háborított folyóvize számos fajnak nyújt otthont, a Marcal folyó pedig a Rába halfajainak is kedvelt ívóhelye. Kifejtette, a halak szaporodási feltételeinek javítása érdekében valósult meg a Marcal duzzasztó feletti bal parti hullámtéren az ívó és ivadéknevelőhely kialakítása, ami csaknem 60 millió forintba került. A beruházás során két zsilip épült, és a depónia átkotrásával, valamint kisebb tereprendezéssel a jelenlegi duzzasztás mellett is elönthetővé vált a terület. A tárcavezető a rendezvényen köszönetet mondott a magyar horgászok természeti értékeinkhez hű szolgálatáért, mellyel hozzájárulnak az őshonos halállomány és az élőhelyek védelméhez, illetve a vízparti szolgáltatások fejlesztéséhez.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
támogatás, haltelepítés, horgászat, ellenőrzés, akvakultúra, horgász, halgazdálkodás, haltermelés, nagy-istván, agrárminiszter, mohosz, adatgyűjtés, halfeldolgozás, halállomány, élővilág, vízminőség, megőrzés, őshonos-állat, magyar-halászati-o,