Hivatalos: mostantól így segíti a rendőrség a mezőgépek közúti közlekedését

agrarszektor.hu2022. március 30. 13:30

Együttműködési megállapodást kötött az AXIÁL Kft. és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. A megállapodás célja, hogy elősegítse a mezőgépek szabályos közúti közlekedését, illetve biztonságosabbá tegye azt. Ennek értelmében a vállalat egy agrárkommunikációs programot fog indítani. A zsámbéki sajtótájékoztatón a vállalat ügyvezető igazgatója, Pintér Zsolt többek között azt is bejelentette, hogy az AXIÁL Kft. két új partnerrel is gazdagodott, így mostantól ők felelnek a szőlőkombájnokat gyártó francia cég, a Gregoire és az építőipari minidarukat előállító JEKKO gépeinek magyarországi forgalmazásáért.

Együttműködési megállapodást írt alá Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági gépforgalmazója, az AXIÁL Kft. és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. A vállalatnak és a hatóságnak tavaly már volt egy közös projektje, annak tapasztalatain alapjá döntöttek úgy, hogy folytatják a közös munkát. A mostani kezdeményezés célja, hogy a gépkezelők számára nyújtott agrárkommunikációs programmal, tájékoztatással és képzésekkel szabályosabbá és biztonságosabbá tegye a mezőgépek közúti közlekedését, egyúttal a közúti közlekedést magát. A program részei között szerepel a közlekedési szabályok megismerése, alkalmazása és mezőgazdasági gépversenyek rendezése is. A megállapodást az AXIÁL Kft. oldaláról Harsányi Zsolt, a vállalat tulajdonos-ügyvezetője, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság részéről pedig Dr. Kiss Attila rendőr vezérőrnagy írta alá, aki jelezte, hogy az együttműködésnek köszönhetően remélhetőleg nemcsak Borsodban, de mindenütt sokkal biztonságosabban fognak tudni a közlekedni a mezőgazdasági gépek kezelői.

A megállapodás aláírását követően Harsányi Zsolt és Pintér Zsolt, a vállalat ügyvezető igazgatója értékelte a tavalyi évet. Elmondták, milyen trendek érvényesültek 2021-ben a mezőgép-forgalmazás terén, milyen tényezők befolyásolták az értékesítéseket, de beszéltek arról is, milyen eredményeket sikerült elérnie az AXIÁL Kft.-nek az elmúlt időszakban. Ezek közül kiemelendő, hogy a vállalat két gépgyártóval is partnerségre lépett: az építőipari minidarukat gyártó JEKKO-val, valamint a francia Gregoire nevű céggel. A Gregoire az 1970-es évek óta foglalkozik szőlőkombájnok gyártásával, mostanra pedig már a világ legnagyobb gyártói közé tartozik.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
közlekedés, együttműködés, együttműködési-megállapodás, közút, mezőgép, rendőrség, biztonság, aláírás, gépkezelő, axiál-kft,