Veszélyes vérszívók jelentek meg Magyarországon: senki sincs biztonságban tőlük

Tóth Enikő2022. április 1. 06:00

Március végén a tavaszi felmelegedéssel a kullancsveszély is megjelent hazánkban. A közönséges kullancs számos kórokozót hordozhat és terjeszthet, amelyekkel vérszívása során az embert is megfertőzheti. E betegségek közül Magyarországon elsősorban a Lyme-kór és a kullancs terjesztette vírusos agyvelőgyulladás fordul elő. Fontos tudni, hogy kis odafigyeléssel a betegségek megelőzhetők, illetve az agyvelőgyulladás esetében védőoltás is rendelkezésre áll.

A kullancsok vérszívó ízeltlábúak, számos állatfaj, elsősorban madarak és emlősök (háziállataink is), kisebb arányban hüllők lehetnek gazdaszervezeteik. Európa legnagyobb részén, így hazánkban is a közönséges kullancs a leggyakoribb fajuk. A közönséges kullancs számos kórokozót hordozhat és terjeszthet, amelyekkel vérszívása során az embert is megfertőzheti. E betegségek közül Magyarországon elsősorban a Lyme-kór és a kullancs terjesztette vírusos agyvelőgyulladás fordul elő. Magyarországon két aktivitási csúcsot figyelhetünk meg: az első március végétől június elejéig tart, a második, kisebb csúcs pedig szeptemberben jelentkezik - olvasható az ANTSZ közelményében.

A tavasz kiemelkedő agráreseménye: Agrárium Konferencia Kecskeméten

Április 6-án rendezi meg Kecskeméten a Portfolio Csoport tavaszi Agrárium 2022 konferenciáját, amely a gazdálkodási évet megalapozó, illetve megerősítő információkat nyújt a hazai agrárgazdaság szereplőinek. A rendezvény bemutatja és részletesen kifejti azokat a legfontosabb jogszabályi, támogatási, piaci, finanszírozási, innovációs és jövedelmezőségi változásokat, amelyek döntően befolyásolhatják az agrárvállalkozások tevékenységeit. A konferencia gyakorlati útmutatással és naprakész információkkal járul hozzá ahhoz, hogy az agrárgazdasági vállalkozások eredményes gazdasági döntéseket hozhassanak. A rendezvény valamennyi üzemméretű gazdálkodónak hasznos tájékoztatást nyújt a 2022-es évet érintő legjelentősebb agrárgazdasági változásokról. Ne hagyja ki az Agrárium 2022 Konferenciát április 6-án Kecskeméten!

A kullancsok általában a levelek, fűszálak végén kapaszkodnak meg, alkalmas pillanatot keresve arra, hogy az arra járók tollazatára, bundájára, ruházatára felkapaszkodjanak. A közönséges kullancs legnagyobb számban a gazdag, sűrű aljnövényzetű erdőkben, bokros-fás területeken fordul elő, de megtalálható városi parkokban, játszótereken, kiskertekben is.

Fontos tudni, hogy csak a kullancsok egy része hordoz kórokozót, és az ilyen ízeltlábúaknak is csak egy része adja át azt vérszívása során az embernek. A patikában kapható "kullancsteszt", amely a vért szívott kullancs Lyme-kórokozó pozitivitását képes kimutatni, nem ad 100%-os bizonyosságot. Éppen ezért fenntartásokkal kezelendő, hiszen nem alkalmas az ember betegségének megállapítására. Amennyiben a kullancscsípést követően betegségtüneteket (például bőrtünet, izomfájdalom, láz, fejfájás, stb.) tapasztalunk, forduljunk orvoshoz!

Az ANTSZ szerint a vérszívás és a kórokozók átvitele ellen egyénileg számos módon védekezhetünk. Ezek közül a legfontosabbak:

1. Erdei túrák alkalmával használjunk kullancsriasztó szereket, amelyeket a bőrünkre, esetenként pedig a ruházatunkra juttathatunk. A riasztószereket mindig a használati utasítás szerint alkalmazzuk, amelyből azt is megtudhatjuk, hogy milyen gyakran (hány óránként) javasolt az adott készítmény ismételt alkalmazása.

2. Ha a túra/séta során világos színű ruházatot viselünk, akkor azon könnyebben észrevehetjük a ránk kapaszkodó, sötét színű kullancsokat.

3. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a bőrbe fúródott, táplálkozását megkezdő kullancs mihamarabbi felfedezésének és eltávolításának fontosságát. A korai eltávolítás a kórokozók átvitelének megakadályozására is alkalmas.

4. A kullancs eltávolításához legalkalmasabb egy vékony hegyű csipesz, amellyel a kullancsot a bőrhöz minél közelebb foghatjuk meg anélkül, hogy az utótestét összenyomnánk. A megragadott kullancsot határozott mozdulattal húzzuk ki a bőrből.

5. A kullancs terjesztette vírusos agyvelőgyulladás megelőzhető védőoltással.

6. Mivel a megfertőzött haszonállatok teje is közvetítheti a vírust, fontos a nyers kecske- és tehéntej fogyasztás előtti forralása, amellyel a kórokozó elpusztítható.

A sebet, ha lehetőség van rá, langyos, szappanos vízzel öblítsük le. Előfordulhat, hogy a kullancs eltávolításakor a bőrben marad a sebben apró, visszahajló horgocskákkal rögzült szájszerv. Ez azonban már a kórokozó-átvitel szempontjából nem jelent veszélyt; így ha nem tudtuk kiszedni, akkor, mint egy apró szálka, idővel magától kilökődik a bőrből. Célszerű a befúródott kullancs helyét és eltávolításának idejét a naptárba feljegyezni, hogy az esetleges betegségtünetek megjelenésekor az orvost tájékoztathassuk a kullancscsípés időpontjáról.

Akik a bolti kullancs elleni szerek mellett kipróbálnák a házi praktikákat, akár a kertben is begyűjthetik a szükséges aromákat:

Cédrusolaj

A fenyőfélékből származó illóolajok, például a cédrusolaj olyan nem toxikus, természetes kullancs- és rovarriasztók, amelyek ruhára vagy bőrre kenhetőek, de akár növényekre is permetezhetők. A kutatások azt mutatják, hogy az alkohollal hígított cédrusolajakár a kullancsok 100 százalékát is elpusztíthatja. A rovarirtókat gyártó cégek is tudják, hogy a cédrusolaj képes blokkolni a kullancsok illatanyag-receptorait, megzavarja testi folyamataikat, kiszárítja őket, és még nimfaállapotukban végez velük.

Eukaliptuszolaj 

Az Ausztráliából származó citromos eukaliptuszfaleveleiből kivont olaj és annak szintetikus változata (PM-para-mentán-3,8-diol) egyaránt hatékony kullancsriasztó. Az eukaliptuszolaj kellemes illatú, és természetes védelmet nyújt hat-hét órán keresztül. Ráadásul ha a bőrünkbe akaszkodottkullancskörnyékét bekenjük az olajjal, az állat hamarosan eltávolíthatóvá válik.

Fokhagymaolaj

Akik nem szeretnek vegyszereket permetezni a pázsitjukra, kénytelenek alternatív megoldásokat keresni. Ezek közül az egyik legjobb a fokhagymaolaj, amelyről egy tanulmány kimutatta, hogy csökkenti a nimfaállapotú kullancsok számát. A hatás fokozható, ha a fokhagymaolajat cédrusolajjal vegyítjük, és ennek vizes keverékét permetezzük ki. A fokhagyma ugyan visszaszorítja a kullancsokat, de nem öli meg őket, hatóanyagai pedig gyorsan lebomlanak. Ezért a permetezést gyakrabban kell elvégezni, mint a szintetikus szerekkel, de akinek fontos a természetes megoldás, biztosan vállalja ezt az áldozatot.

Aki a következő időszakban hosszabb kirándulást vagy szabadtéri programot tervez, lehetőleg kerülje el a kullancsokban gazdag, sűrű aljnövényzetet, bozótost, valamint az erdőkben csak a kijelölt gyalogutakon haladjon, és használjon kullancsriasztó szert. Ha a bőrünkbe befúródott kullancsot időben felfedezzük és eltávolítjuk, akkor nem kerülhetnek a kórokozók a szervezetünkbe, ugyanis az állat jellemzően csak a beszúrást követő néhány óra múlva juttatja fertőzött nyálát az emberbe. Hazaérve mindenképpen tartsunk kullancsvizitet!

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
betegség, kullancs, kórokozó, illóolaj, kirándulás, vérszívó, kullancsveszély, kullancsriasztó, riasztószer,