Erre jobb lesz felkészülni: ismét szaharai por fenyegeti Magyarországot

MTI2022. április 13. 18:15

Csütörtökön ismét szaharai por érkezik Magyarország térségébe, amely a pénteki szórványos záporokkal együtt sáros esőt okozhat - tájékoztatta az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-t. Facebook-oldalukon azt írták: Copernicus EU - CAMS által kiadott előrejelzések ismét szaharai por érkezését jelzik. Kiemelték, hogy ez most nem lesz annyira tömény, mint a múltkori, de pénteken a záporok után lehetnek nyomai a tereptárgyakon, autókon.

Az előrejelzés szerint csütörtökön még sok lesz a napsütés, csapadék nem várható. Napközben elsősorban az Észak-Dunántúlon többfelé megélénkül, Sopron környékén megerősödhet a szél is. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 6 Celsius-fok között alakul, fagyzugokban hidegebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 19 és 24 fok között valószínű. Pénteken északnyugat felől átmenetileg erősebben megnövekszik a felhőzet egy átvonuló hidegfront miatt. Elsősorban a nyugati és északi megyékben várható elszórtan eső, zápor. A szél egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul, és főként a Dunántúlon erős lökések is kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban a Dunától keletre általában plusz 1 és 7, a Dunántúlon plusz 6 és 11 fok között alakul. A délutáni órákban többnyire 16 és 24 fok közötti értékek várhatók, északon az alacsonyabb, délen a magasabb értékekkel. A meteorológiai szolgálat a Facebook-bejegyzésében kitért arra is, hogy a szaharai por egy teljesen átlagos jelenség, amelyet a mostani fejlett előrejelző rendszerek már nagyon pontosan tudják előrejelezni.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
időjárás, magyarország, előrejelzés, időjárásváltozás, zápor, országos-meteorológiai-szolgálat, széllökés, csapadékhullás, tavasz, figyelemfelhívás, por, április, maximumhőmérséklet, minimumhőmérséklet,