Teljesen átalakulhat az európai állattartás: ezért az emberek is durva árat fizethetnek

agrarszektor.hu2022. április 30. 16:00

Elképesztő ötlettel állt elő az Európai Bizottság: az állattenyésztés támogatásának eltörlését kérik. Bár ez még csak polgári kezdeményezés egyelőre, ha mégis bekövetkezne, annak beláthatatlan következményei lennének. Nemcsak az állattartók, hanem a fogyasztók is rosszul járnának, hiszen az állati termékek vagy eltűnnének a boltok polcairól vagy szinte megfizethetetlenek lennének.

Zászlós Tibor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta: a támogatások megszüntetése tragikus következményekkel járna és a legtöbb uniós tagállam azonnali tiltakozását vonná maga után. Az európai uniós források és a nemzeti kiegészítés elvonásával a gazdák nagy része kénytelen lenne felhagyni az állattenyésztéssel, aminek az azonnali áruhiányon és az élelmezésbiztonság megrendülésén kívül számos beláthatatlan hatása lenne a nemzetgazdaságra. A fogyasztási szokásokat nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni, főként az emberi szervezetet, amelynek a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz szüksége van állati fehérjékre. Az euró­pai állati termékek előállítása a világon a legszigorúbban ellenőrzött, minőségük pedig a legjobb. A vörös húsok, a tojás, a tej és tejtermékek egészségre gyakorolt állítólagos káros hatását egyre több tudományos tanulmányban cáfolják.

A társadalom nagyobbik része egyébként a környezettudatos minőségi táplálkozás híve, amelynek a növényi és állati fehérjék fogyasztása egyaránt nagyon fontos. A szakember, mint fogalmazott, a járvány és a szomszédban dúló háború után az európai fogyasztóknak nem biztos, hogy az lenne a legnagyobb vágya, hogy alternatív fehérjeforrásokra álljanak át. Sőt, épp ellenkezőleg: a válságok idején bekapcsol az emberek túlélési ösztöne, és azokat az élelmiszereket kezdik felhalmozni, amelyek az elmúlt évszázadokban is bizonyítottak. Az elmúlt időkben rengeteg kezdeményezés indult az állati fehérjék helyettesítésre, elég, ha csak a rovarfehérjékre vagy a műhúsokra gondolunk. Zászlós Tibor úgy véli, ezekkel az a baj, hogy nem tudni, fogyasztásuk hosszú távon milyen hatással van a szervezetre. Éppen ezért a különböző húsok - legyen szó fehér vagy vörös húsokról - még hosszú ideig velünk maradnak.

Az európaiak döntő része városban él, teljesen elszakadva a valóságtól, fogalmuk sincs, hogy az állatokat ma milyen körülmények közt tartják a gazdák, hogyan kerül a boltok polcaira a tej, a tojás vagy a hús. Elfogadnak olyan állításokat, amelyeknek nincs valóságalapjuk. Ez ellen küzdeni kell, az eduká­cióra nagy szükség van   

- írja a lap. 

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
támogatás, élelmiszer, európai-bizottság, áremelkedés, fejlesztés, állatvédelem, drágulás, állattartás, élelmiszerhiány, állategészségügy, állattartó, probléma, figyelemfelhívás, fontosság, állattanyésztés, állattartótelep,