Óriási lehetőség: fontos szereplővé válhat Magyarország ezen az élelmiszerpiacon

agrarszektor.hu2022. május 5. 15:45

Ukrajna és Oroszország meghatározó termelője Európában a legkülönbözőbb szántóföldi növényeknek is, különösen a búzának és az olajos magvaknak. A két ország, súlyának megfelelően ugyanezen terményekből ökológiai gazdálkodásban, biominősítéssel is nagy mennyiséget állít elő. A háborús helyzet miatt ezek a tételek most kiestek az európai körforgásból, ami keresleti piacot generált - ismertette a helyzetet dr. Roszík Péter címzetes egyetemi docens, a magyar biominősítéseket végző Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. vezetője.

A teljes kieső mennyiséget a magyar termelés természetesen nem tudja pótolni, ugyanakkor a mostani és még egy ideig várható hiány azt jelenti, hogy a hazai biotermelők még jobb áron tudják értékesíteni a készleteiket, ami egyértelműen látszik a vetésterületek növekedésén is. Olyan területek átállításáról van szó biobúzára vagy -napraforgóra, és -repcére, ahol előtte is ökológiai módon termeltek, csak valami mást. A minősítés megszerzése, az átállás a vegyszeres gazdálkodásról egy többéves folyamat, azt ennyire gyorsan nem lehetne megvalósítani - mutatott rá a szakember.

Dr. Roszík Péter beszélt arról is, hogy a biotermékek iránti igény ugyanakkor a fenti hatások nélkül is minden évben nő. A koronavírus-járvány alatti gazdasági visszaesés miatt arra számítottak a szakemberek, hogy csökken majd a biotermékek iránti nemzetközi kereslet, ehelyett a korábbinál is dinamikusabban bővült - talán az ilyen termékek magasabb vitamin- és tápanyagtartalma miatt. Most az energiaárak emelkedése csökkenthetné a fizetőképes keresletet, de ennek ismét csak semmi jele - foglalta össze a szakember.

Ugyanakkor tény, hogy a biominősítésű termékek teljes európai forgalmára, volumenére nincs pontos adat. Ezek - egyelőre - nem tőzsdei termékek, ezért az ügyletek csak a vevő és az eladó között zajlanak. A kötelező statisztikai nyilvántartást a közeljövőben tervezik bevezetni.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
kiesés, piac, hiány, biotermék, biogazdálkodás, ökológiai-gazdálkodás, biotermékek, szántóföldi-növény, kereslet, szántóföldi-növénytermesztés, orosz-ukrán-háború,