Sok horgász nem is tud róla: komoly büntetés járhat ezért Magyarországon

agrarszektor.hu2022. május 27. 10:30

A Nébih Állami Halőri Szolgálatának halőrei az elmúlt időszakban az ország több ellenőrzött vízterületén tapasztalták, hogy az elektronikusan értékesített területi horgászjegyeket nem nyomtatják ki a horgászok, de még egy elektronikus eszközön bemutatható másolattal sem rendelkeznek arról a horgászat közben. A Nébih fokozottan felhívja a horgászok figyelmét, hogy a jogszabályi előírásoknak megfelelően, tartsák maguknál a területi horgászjegyeket akár papírra nyomtatva, akár elektronikus eszközön bemutatható módon! Ezzel számos kellemetlenségtől, például a horgászattól való eltiltástól is megkímélhetik magukat.

A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény úgy rendelkezik, hogy a halfogási tevékenységet végző személy a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen folytatott horgászat során köteles magánál tartani a horgászegyesületi tagságot igazoló, a horgászszövetség által kiadott Magyar Horgászkártyát, a papíralapú állami horgászjegyet vagy a turista állami horgászjegyet, a területi jegyet és a horgász fogási naplót (a továbbiakban együtt: halfogásra jogosító okmányok), és azokat a halgazdálkodási hatóság, a halgazdálkodásra jogosult, a mezőőr, a természetvédelmi őr, az állami halőr, a hivatásos halőr, a társadalmi halőr és a rendvédelmi hatóság ellenőrzésre felhatalmazott képviselőjének felhívására bemutatni és átadni. Elektronikus formában kiadott halfogásra jogosító okmányok esetében a halfogásra irányuló tevékenység jogosultságának igazolását az érintett személy a horgászhelyen és a horgászat teljes ideje alatt - a fentiektől eltérően - informatikai eszközén keresztül köteles biztosítani - írja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az előírások szerint a horgásznak a területi jegyet a horgászat teljes ideje alatt be kell tudnia mutatni az ellenőrző hatóság kérésére.

A horgászok körében elterjedt tévhit alapja az lehet, hogy a HORINFO rendszerben értékesített területi horgászjegyekkel rendelkező horgászvizeken a halgazdálkodásra jogosult hivatásos halőrei hozzáféréssel rendelkeznek a kiadott területi jegyek adatbázisához, azaz a MOHOSZ által üzemeltett halőri applikációval vagy mobilalkalmazás segítségével ki tudják keresni a szükséges információkat. Ugyanakkor a fent idézett jogszabályban olvasható, hogy a területileg illetékes hivatásos halőrökön kívül számos más szervezet (pl. a halgazdálkodási hatóság, az Állami Halőri Szolgálat, a természetvédelmi őri szolgálat, valamint a rendőrhatóság) felhatalmazott munkatársai szintén ellenőrizhetik a horgászokat, akik a legtöbb esetben nem rendelkeznek hozzáféréssel a MOHOSZ által kezelt területi jegyek adatbázisához. Mivel ők ellenőrzés alkalmával csupán azt tudják megállapítani, hogy a horgászatot végző személy nem tudja bemutatni a területi engedélyét, a jogosulatlan horgászat miatt eljárást kell kezdeményezniük vele szemben. Ilyen esetben a horgász állami jegyét bevonják legalább addig, amíg a halvédelmi eljárást a hatóság lefolytatja, és a horgász tisztázza a területi engedélyének meglétét. A hatósági eljárás befejezése több napot is igénybe vehet.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
hal, engedély, horgászat, ellenőrzés, jogszabály, horgász, halgazdálkodás, hatóság, mohosz, horgászjegy, halvédelem, halőri szolgálat,