Brutális széllel csaphat le a vihar az országra: mutatjuk, hol lehet a legdurvább

MTI2022. június 16. 09:30

Csütörtökön délután egy érkező hidegfront hatására északnyugat felől zivatarok érik el az országot - tájékoztatta az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-t. Az elmúlt napokhoz képest viszont csak néhány fokkal mérséklődik a meleg.

Azt írták: ezek a zivatarok az Észak-Dunántúlon rendszerbe szerveződhetnek. A zivatarrendszer várhatóan fokozatosan gyengülve halad keleti, délkeleti irányba. Az esti órákra a zivatarok erejükből veszítve átterjednek a Dél - Dunántúlra, a főváros térségére, illetve az ország középső harmadára is. A hevesebb cellákhoz - kiemelten az Észak-Dunántúlon - viharos (néhol akár 90 kilométer/óra feletti) szél, jégeső, kisebb eséllyel felhőszakadás társulhat.
Csütörtökről péntekre virradó éjszaka kisebb számban a keleti, északkeleti országrészben is előfordulhatnak még zivatarok.

Zivatarveszély miatt Győr-Moson-Sopron és Vas megyére másodfokú figyelmeztetést is kiadtak. Szintén a zivatarok veszélye miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Továbbá Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megyében a felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.Az előrejelzés szerint a hőmérséklet délután 27 és 32, késő este 18 és 25 Celsius-fok között alakul. Pénteken a hajnali 13-19 fokról délutánra 24 és 29 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
A jövő hét elején helyenként már 35 fokot is mérhetnek.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
időjárás, jégeső, magyarország, előrejelzés, időjárásváltozás, hőmérséklet, zivatar, figyelmeztetés, zápor, országos-meteorológiai-szolgálat, felhőszakadás, csapadékhullás, hőmérsékletcsökkenés, zivatarveszély, csapadékhullám, viharos-szél, viharos szél,